Ha a Matteo Salvini vezette jobboldal győz előrehozott választásokat fog szorgalmazni. Vereség esetén a PD sem engedheti meg magának a kormányzás folytatását, hiszen ezzel a folyamatos felmorzsolódást kockáztatja.
Baloldali győzelem esetén is fordulat várható, mivel a PD kormányátalakítást fog követelni saját pozícióinak növelésére.
Sok függ a PD és a Liga közötti különbség mértékétől is, valamint az Öt Csillag Mozgalom (M5S) szereplésétől, melyet 10 százalék alatt mértek.
A figyelem Emilia Romagnára irányul, hiszen a tartomány 1970 óta a baloldal irányította: a jobboldal győzelme megerősítené az Umbriában október végén bekövetkezett politikai fordulatot, vagyis hogy az eddig „vörös” régiók átállnak jobboldalra. Emilia Romagnában a tavalyi EP-választásokat már a Liga vezette jobboldal nyerte 44,3 százalékkal.
Az urnák lezárása után közlik az első exit poll-eredményeket, az olasz politikusok első nyilatkozatai éjszaka, a végleges eredmények pedig hétfőn várhatók.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!