Lemondásra szólította fel a marosvásárhelyi polgármestert a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa

Mindannyian egyetértünk abban, hogy Dorin Floreának mihamarabb bocsánatot kell kérnie a roma közösség tagjaitól, és haladéktalanul távoznia kell a közéletből, Marosvásárhely éléről” – idézte az RMDSZ közleménye a közös nyilatkozatot.

Forrás: MTI2020. 01. 23. 14:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lemondásra szólította fel Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert a romániai Nemzeti Kisebbségek Tanácsa, miután a városi elöljáró egy közösségi oldalon tett bejegyzésben azt javasolta, hogy az állam szabályozza a gyereknemzést a roma közösség körében.

A 18 romániai nemzeti kisebbség parlamenti képviselettel rendelkező szervezetét tömörítő tanács a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Pro-Europa Roma Párt kezdeményezésére fogadta el a közös nyilatkozatot, melyben elítélték Dorin Floreát rasszista kijelentései miatt. A tanács a román kormány konzultatív szerveként működik.

„Határozott meggyőződésünk, hogy senkinek sem áll jogában szabályozni a gyermekvállalást, Marosvásárhely polgármesterének kijelentései Ceaucescu Romániáját idézik, amelyben az állam megmondhatta, hogy ki szülhet és ki nem. Aki ilyet állít, annak nincs helye egy demokráciában, nincs helye semmilyen közfunkcióban. Mindannyian egyetértünk abban, hogy Dorin Floreának mihamarabb bocsánatot kell kérnie a roma közösség tagjaitól, és haladéktalanul távoznia kell a közéletből, Marosvásárhely éléről” – idézte az RMDSZ közleménye a közös nyilatkozatot.

A polgármesterre szerdán a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tízezer lejes (700 ezer forint) bírságot rótt ki.

Florea a Romániában „gyermekpénzként” emlegetett családi pótlék megduplázásáról szóló vitában azt fejtegette, hogy kötelező szociális ankétot kellene bevezetni a gyermekvállalásra készülő szülők számára, és állami gondozásba kellene venni azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem rendelkeznek állandó jövedelemmel, stabil lakóhellyel, valamint törvényben meghatározott minimális korral és iskolai végzettséggel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.