A sikertelen aláírásgyűjtés az egész magyar nemzetpolitika számára vereséget jelentene

Tőkés László szerint a román nacionalisták kinevetnék a magyarságot, ha annyi év pereskedés, és az EB-vel illetve Romániával szemben megnyert per után nem sikerülne összegyűjteni az egymillió aláírást.

Forrás: MTI2020. 02. 19. 14:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tőkés László újságírói kérdésre megemlítette: Csomortányi István EMNP-elnök helyében bocsánatot kért volna az ifjúkori karlendítős fotó miatt. Úgy vélte azonban, hogy a fotó az erkölcsi elévülés állapotába került, hiszen a pártelnök jelenlegi tevékenységére egyáltalán nem jellemző a szélsőségesség. A politikus szolidaritást vállalt az idegengyűlölettel vádolt ditrói székely közösséggel is, mely szerinte a hagyományaihoz ragaszkodik. Elmondta: ez máshol is megtörténik, hiszen egy svájci kantonban népszavazáson utasították el az idegenek befogadását, és döntöttek az ezért járó büntetés kifizetéséről. Azt is hozzátette: Erdélyben helyenként olyan zártak és hagyományőrzők a közösségek, hogy a néphagyományairól híres Széken például az alszegiek a felszegiekkel sem házasodtak.

A sajtótájékoztatón Sándor Krisztina számolt be az EMNT-nek a honosításhoz nyújtott segítségéről. Hozzátette: irodáikban az elmúlt tíz évben 250 ezernél több erdélyi magyarnak segítettek abban, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, magyar útlevelet, magyar személyi igazolványt, és hogy anyakönyveztesse a családjában történt változásokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.