Nem adjuk fel az autonómiát!
Ismét egységben az erdélyi magyar nemzeti tábor.
Ismét egységben az erdélyi magyar nemzeti tábor.
A hálózat az elmúlt időszakban takaréklángon működött, az erről szóló döntést 2020 novemberében jelentették be.
Az 1989-es román forradalom kitörésének napja nem számít hivatalos ünnepnek odaát.
A közép-európai népek együttműködése a nemzetpolitika első számú létparancsa.
Harminchárom éve robbant ki Temesváron a Ceausescu-ellenes tiltakozóhullám.
Amikor a református lelkész hívta őket, összegyűltek körülötte, de azért is hálás, hogy amikor a biztonságukat féltve elküldte őket, ott maradtak.
Idősebb Lomnici Zoltán szerint a román hatóságok felelőssége lesz, ha atrocitás lesz Kézdivásárhelyen.
A magyargyűlölő Nemzet Útja a székelyföldi Kézdivásárhelyre hirdetett ünnepi felvonulást.
Kincses Előd ügyvéd szerint az igazságszolgáltatás arra vár, hogy lejárjon Klaus Johannis mandátuma.
Meglepetéskötet jelent meg az idén tavasszal 70. életévét betöltött Tőkés László tiszteletére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés – Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését.
Az amerikai elnök hagyományosan a Super Bowl előtt nyilatkozott a médiának.
Olaf Scholz a német szociáldemokraták kétszínűségét bizonyította a vitán.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése
Zelenszkij utoljára 2019-ben indult el választáson.
Úgy tűnik, hogy Kuleba tovább folytatná a totális háborút.
A helyi hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek ki.
A színész elszabadult hajóágyúként viselkedik.
A Liverpool vezetőedzője ezúttal kínos vereség után nyilatkozott.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rendszeres mozgás mellett fontos a megfelelő étrend is ahhoz, hogy egészségesek maradjunk.
Sárváron érdeklődés hiányában elmaradt a Magyar Péter által oly sokat emlegetett rendszerváltás, előre hozott választás sem lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.