Tőkés László a forradalom évfordulóján megköszönte a temesváriaknak, hogy kiálltak mellette

A háláját fejezte ki Tőkés László a temesváriaknak a romániai kommunista diktatúrát megdöntő, 1989-es forradalom kezdetének 33. évfordulóján tartott temesvári sajtótájékoztatón, hogy amikor hívta őket, összegyűltek körülötte, és azért is hálás, hogy amikor a biztonságukat féltve elküldte őket, ott maradtak.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 12. 15. 18:24
TŐKÉS László
Bukarest, 2020. június 4. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédet mond a trianoni békeszerzõdés aláírásának századik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a bukaresti Calvineum református templom udvarán a nemzeti összetartozás napján, 2020. június 4-én. MTI/Baranyi Ildikó Fotó: Baranyi Ildikó
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lelkész azokra a vádakra reagált, amelyek szerint nem vállalta a felkelés szellemét 1989. december 16-án, hiszen többször is hazaküldte a református parókia előtt tüntető tömeget.

Elmondta: nagy elégtétel volt számára látni a szolidaritástüntetést, amely a személye és a temesvári református gyülekezet mellett kialakult. Ugyanakkor felelősséget is érzett az összegyűlt emberekért, nem szerette volna bajba sodorni őket, féltette az életüket, a biztonságukat. Ott állt előtte Újvárossy Ernő munkatársának példája, aki máig tisztázatlan körülmények között tűnt el 1989 szeptemberében, majd a holttestét két nappal később, egy Temesvár melletti erdőben találták meg.

Hozzátette: arra nem számított, hogy a tiltakozásuk megdönti a Ceausescu-diktatúrát. Ezért küldte haza a tiltakozókat.

A felelősség az én vállamon volt, hiszen én hívtam ide a híveimet. (.) Ennek a felelősségnek a tudatában, látván, hogy nem tudom már ellenőrizni a tömegnek a megnyilvánulásait, kértem, hogy menjenek haza

– jelentette ki.

Úgy vélte azonban hogy Isten akarata teljesült abban is, hogy az emberek nem hallgattak rá, és nem mentek haza.

Én magam ilyen forgatókönyvet nem tudtam volna írni azokban a napokban. Ma is elismeréssel tartozom azoknak, akik a forradalmi mozgalmat elindították

– jelentette ki Tőkés László.

Romániában 1989. december 15-én indult a Tőkés László melletti szolidaritástüntetés, amely december 16-án Ceausescu- és kommunizmusellenes tüntetéssé alakult. A kommunista hatóságok december 17-én a népbe lövettek, 20-án azonban a hadsereg már fraternizált a tüntetőkkel. A népfelkelés december 21-én terjedt át több erdélyi városra és Bukarestre. Nicolae Ceausescu kommunista diktátor hatalma 22-én dőlt meg.

A rendszerváltás évfordulója nem számít hivatalos ünnepnek Romániában. Temesváron december 16–20. között, Bukarestben december 21–22-én tartanak hivatalos megemlékező rendezvényeket a helyi és állami hatóságok.

Borítókép: Tőkés László (Fotó: MTI/Baranyi Ildikó)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.