A megalakulás huszadik kerek évfordulója adta az apropóját annak, hogy idén ismét megünnepelték Marosvásárhelyen, a Postaréten a székely szabadság napját. (1854. március 10-én végezték ki a szabadságharc folytatását tervező Makk-féle összeesküvésben részt vett első három székely ellenállót, Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost. A Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-i határozata nyilvánította e napot a székely szabadság napjának.)

Húsz év történelmi léptékű idő, nem véletlen, hogy a felszólalók a számvetés igényével fogalmazták meg mondanivalójukat. „Mára oda jutottunk, hogy Székelyföld önrendelkezéséről nem beszélnek, miként nem esik szó a román állam által, a mi adónkból fenntartott magyar egyetem kérdéséről, nem beszélnek a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karáról, valamint a nyelvhasználati és szimbólumhasználati kérdéseinkről sem. Futószalagon érkeznek azok a bírósági határozatok, amelyek jogainkat csorbítják, s ma már az is lehetetlennek tűnik, hogy egy felekezeti fenntartású gimnáziumot normális körülmények között működtessenek” – mutatott rá Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ügyvivő elnöke. Az összefoglalóban semmi túlzás nincs, a jogi harcban, a közjogilag körbebástyázott, hosszú távú fennmaradással kecsegtető erdélyi magyar létkeret kialakításában egy tapodtat sem haladtunk előre, viszont egyre gyakrabban csorbulnak a már megszerzett jogosítványok.

Tőkés László felidézte, hogy három évtized telt el, mióta a kolozsvári Szent Mihály-templomban választott képviselőink és szenátoraink Isten színe előtt felesküdtek az auto­nómiára, majd a Makk-féle összeesküvést lebuktató áruló, a Habsburg-titkosszolgálattal kollaboráló Bíró Mihály kései cinkosainak nevezte azokat, akik a nemzeti önrendelkezés ügyét vakvágányra futtatták és a megalkuvó paktumpolitika oltárán feláldozták.
Az idei esztendő, mint az eddigiekből is látható, a kerek évfordulók éve az erdélyi magyar politikában. De nemcsak emlékezni ad alkalmat a 2023-as év, hanem jövőt tervezni is. E hét végén rendezik meg az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziójából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség alakuló kongresszusát Székelykeresztúron, miután az elmúlt hónapokban Erdély-szerte megalakultak az új párt alapszervezetei.

Ami a továbbiakat illeti, a kívánatos nyilván az lenne, ha a 2018-ban, az akkori három erdélyi magyar párt által elfogadott közös auto­nómianyilatkozat jegyében folytatódna a lassan fél évtizede szünetelő célirányos, önrendelkezés-elvű együttműködés az RMDSZ és az EMSZ között. Ennek esélye sajnos felettébb csekély. Az RMDSZ politikai vonalvezetésének megváltozása aligha valószínűsíthető, az autonómia 1996 óta csak konjunkturális jelleggel és kizárólag a választási mobilizáció érdekében került egyáltalán említésre a szervezet kommunikációjában.

Székely István, a párt első számú ideológusa nemrégiben egy hosszabb elemzésben arra a következtetésre jutott, hogy az autonomista szervezetekkel felesleges az összefogás, mert azoknak a szavazótábora akkor sem voksol az RMDSZ-re, amikor az az auto­nomista pártokkal összefogva indul a választásokon, s ezért inkább a „szexuális kisebbségek” és a magyar anyanyelvű cigányság megszólítását jelölte meg kívánatos célként az ötszázalékos parlamenti küszöb tartós átlépése érdekében.

Nehezen érthető, hogy miért jelenik meg a küszöbkérdés ennyire élesen a szövegben, amikor az RMDSZ igényeinek megfelelően a román jogalkotás intézményesített egy alternatív küszöböt a regionális pártok számára, amely szerint egy párt akkor is bekerülhet a törvényhozásba, ha országosan nem éri el az öt százalékot, de négy megyében eléri a húszszázalékos eredményt. (A közhiedelemmel ellentétben a román fél az RMDSZ parlamenti jelenlétét mindig is fontosnak tartotta, aminek megannyi tanújelét tapasztalhattuk az elmúlt évtizedekben.) Azt sem nehéz megjósolni, hogy ha az RMDSZ beáll az LMBTQ-lobbi mögé, többet veszíthet a réven, mint amennyit nyer a vámon. De legyenek ezek az ő problémáik.

Az Erdélyi Magyar Szövetség számára az MPP és az EMNP eddigi, a magyar szavazatok 10-18 százalékát jelentő választási eredményei alapján nemcsak az „alapjáratú”, ötszázalékos parlamenti küszöb tűnik megugorhatatlannak, de egyelőre az alternatív, regionális is. Az önkormányzati választáson viszont felfejlődhet a párt olyan szintre, hogy az RMDSZ kénytelen legyen számolni vele. Ez esetben rászoríthatná a nagy testvért egy autonómia-központú közös politikára.

Reményik Sándor 1935-ben megfogalmazott emlékezetes sorai 1989 óta soha nem voltak olyan aktuálisak, mint ma, amikor a közösség számbelileg megfogyatkozott, lelki síkon majdhogynem letargiába süllyedt, a közélet iránti érdeklődés pedig éppen csak pislákol:

„Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább, / És amit hagynak, egyre kevesebb: / Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz, / S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet, / Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból, / A töredéket eltört mondatodból, / Minden megmaradt árva keveset: / Ahogy lehet…”

„Nem adjuk fel!” – ez volt Tőkés László postaréti beszédének vezérmotívuma. Ez lehetne az Erdélyi Magyar Szövetség hétvégi alakuló kongresszusának a jelmondata is egyben.

Borítókép: Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke (Fotó: MTI/Kiss Gábor)