De említhetjük a Beke István és Szőcs Zoltán nevével fémjelzett „terroristapert” vagy az egykori tulajdonosoknak már megítélt erdők és egyéb javak minden jogalap nélküli állami einstandolását. A példák s azok dokumentációja kötetekre rúg, minden túlzás nélkül könyvtárat lehetne berendezni a per- és háttéranyagokból.

E testület a homoszexuálisok ügyében is hozott már néhány abszurd döntést. Összességében azonban a gondolat-, szólás-, véleménynyilvánítási és sajtószabadság tárgykörében a tágan értelmezett Erdélyben és a Kárpátokon túli román területeken nagyságrenddel jobb a helyzet, mint Nyugaton. S akkor nem beszéltünk a közbiztonságról, amelynek fordított korrelációja az adott közösségen belüli migránskoncentráció­val egyre kevésbé tagadható.

Örök vita lesz, hogy lehet-e rendszerváltásnak nevezni azt, ami történt. Alkotmányjogi szempontból mindenképpen. De az átlagpolgár prizmájából is a mozgástér a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt nagyságrendekkel kitágult, s ez akkor is igaz, ha az elitváltás csak részleges volt, s ha a színfalak mögötti hatalmi centrum magyarellenessége mit sem változott.

Miközben a trianoni rablóbéke nyomán létrejött államalakulat egyes tartományainak évszázados külön fejlődése a föderatív államberendezkedést tenné indokolttá, s az sem tagadható, hogy a nagyhatalmak által román fennhatóság alá utalt területeken ma is nemzetnyi magyar él, évezredes államalkotó tapasztalattal és intézményesen kinyilvánított önrendelkezési igénnyel. Létszámunk ma is meghaladja több uniós tagállam állampolgárainak számát.

Miként Szőcs Géza megírta a kilencvenes évek közepén, midőn Tőkés Lászlót a saját egykori szervezetén, az RMDSZ-en belül az abszurd és égbekiáltóan igazságtalan szekusváddal támadták idegen érdekeket szolgáló képviselők, az egykori segédlelkész valójában sosem volt forradalmáralkat, hanem rendkívüli bátorsággal megáldott reálpolitikus, aki az 1988-as Fideszhez hasonlóan mert normálisan viselkedni egy abnormális világban.

Kevesen tartják ma már számon, hogy ezt a szófordulatot az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának egyik ülésén egy székelyföldi küldött fogalmazta meg a kilencvenes évek második felében, Tőkés László vonatkozásában. Nem véletlen, hogy a magyarság két kivételes történelmi személyisége természetes szövetségesek és évente közösen tartanak előadást a tusványosi szabadegyetem nagyszínpadán a magyar létperspektívákról.

Román–magyar megbékélés? Mi dolga az áldozatnak a hóhérral, az elnyomottnak az elnyomóval? – kérdezhetjük joggal György Attila nyomán.

A válasz egyszerű: olyan roppant erők mozdultak meg a keresztény fehér kultúra teljes eltörlésére, a görög filozófián, a római jogon, a keresztény morálon alapuló európai gondolkodás, az igazságot, igazságosságot és kölcsönösséget középpontba emelő viszonyuláskultúra felszámolására, hogy egyetlen potenciális szövetségesről sem mondhatunk le. Arról nem szólva, hogy az erdélyi magyarság helyzete sem rendezhető megnyugtató módon a román fél nélkül.

Szállóigévé lesz lassan a magyar miniszterelnök gondolata, miszerint azt hittük a rendszerváltás idején, hogy Európa a mi jövőnk, most viszont azt láthatjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője.

Közép- és Kelet-Európának esélye van a fennmaradásra, a normalitás, a tényleges európai­ság megőrzésére, annak dacára, hogy az ostromlott váron belül serényen dolgoznak idegen zsoldban az ellenerők.

Ennek az esélynek a kiaknázása, Közép- és Kelet-Európa népeinek együttműködése a nemzetpolitika első számú létparancsa.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j) a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 23-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)