Az ellopott temesvári forradalom

Harminchárom éve robbant ki Temesváron a Ceausescu-ellenes tiltakozóhullám.

Forrás: Fortepan

Hogy miért nem volt elegendő 33 év ahhoz, hogy a véres román diktatúrát elsöprő temesvári forradalmároknak megnyissanak valamirevaló állandó kiállítást és antikommunista múzeumot a szabadság városában? Erre a kérdésre Traian Orban is többször válaszolt, kiemelve, hogy a temesvári forradalmat ellopták, de maga Tőkés László református lelkész, a forradalom kirobbantója is beszélt erről, akit éppúgy kitöröltek a történetből, mint magát a történetet.

Az elmúlt évtizedekben a gyilkosok közül egyet sem sikerült megnevezni, senki nem mutatott rá senkire, hogy ni, őt láttam fegyverrel azon a napon, és senki sem jelentkezett azért sem, hogy elmondja, az az ipse kényszerített azokban az órákban a fegyvertelen ártatlanok legyilkolására. Harminchárom évvel a forradalom után senki semmi biztosat nem tud, vagy ha tud is, nem beszél róla.

Az egyetlen bátor román embert, aki a forradalom aktáit tüzetesebben kezdte boncolgatni, Iosif Costinas újságírót 2002-ben mondjuk titkosszolgálati módszerekkel kiiktatták: kilökték a vonatból.

 Holttestét a Temesvár melletti Vadászerdőben találták meg egy évvel később. Nem lehet tudni, hol volt addig, mi történt vele, mit sikerült belőle kiverniük. Bár az esetet öngyilkosságnak álcázták, aki ismerte Costinast, tudja, hogy ez nem igaz. A tényfeltáró riporternek tervei voltak, és ezeket elő is adta barátainak.

A Ceausescu házaspárt likvidáló temesvári forradalom részvevői, szemtanúi közül sokan eltávoztak már, így az igazság iránti érdeklődés is lanyhul. Bár történeti munkák tucatja született meg 1989 óta, a puccs és az államcsíny hangoztatásánál nem jutottak tovább a szerzők. 

A demokráciában született nemzedékeket nem érdekli, miért lövöldöztek 1989 decemberében Temesvár utcáin, sőt 33 évvel az események után már nagy vonalakban sem tudják, mi történt akkoriban. 

Az idősebbek is megváltoztak: a túlvilág tornácáról visszatekintve nem haraggal, hanem inkább nosztalgiával emlegetik a boltok előtt kígyózó sorokat, az elviselhetetlen életkörülményeket, a hiánygazdálkodást.

Bukarest tudhatta ezt, azért húzta-halasztotta a forradalom hátterének tisztázását, és úgy alakította, hogy az érdem és a babérkoszorú az övé legyen. Hogy amikor szóba kerül 1989, a gondolat azzal végződjön: a diktátort és a feleségét szitává lőtték, Bukarestben sokan életüket adták a szabadságért, a nemzet megmentette a becsületét. Ezért kellett volna lebontani időben a hallgatás falát, amint erre Tőkés László többször is utalt. Ám a hallgatás fala nem dőlt le, miközben a temesvári forradalmat élve eltemették.

Borítókép: Harcok Temesváron 1989 decemberében. A hallgatás fala máig nem dőlt le (Fotó: Fortepan)