Eggyé forr a tűzben

A csodabogarak között is különcnek számít Thiele Ádám egyetemi adjunktus, a Bátorban tevékenykedő „Bucavasgyúró”.

Fotó: Berentes Agnes

A csodabogarak között is különcnek számít Thiele Ádám egyetemi adjunktus, a Bátorban tevékenykedő „Bucavasgyúró”. A középkori vasművesség nyűgözi le igazán, amit nemcsak kutat, rekonstruál is: a földben talált szivacsszerű vasércet kohósítva vasbucát állít elő, amelyből használati tárgyat kovácsol. A kutatói kíváncsiság mellett gyermeki, buzgó érdeklődés vezérli, s szüntelen nyughatatlan szellemi izgalomban tartja.
Ébenfekete haja bolondosan bodorodik karakteres arca ékjeként a magas és vékony fickónak, aki sietősen nyit kaput nekünk. Beljebb tessékelve bennünket pár perc türelmet kér. Éppen Hári László nyugdíjas kohómérnökkel, a szakma nagy tudorával folytat fontos eszmecserét a faszén illóanyag-tartalmáról, a boksa faszénkihozatali értékéről s egyéb szakmai részletekről. Aztán kék garbóját hirtelen a székre dobja. Jegyzetfüzetet, tollat kap kezébe, és a műhelyébe szalad. Igyekszünk vele lépést tartani.

A sötét helyiségbe egy apró ablakon keresztül szökik be a fény. A tudós az előtte álló asztalon egy henger alakú fém dobozba apró fadarabokat tömköd, majd azt a hőkezelő kemencébe tolja. Az érdekli, hogy ebből a famennyiségből egy adott hőmérsékleten mennyi szén keletkezik. Egyszerűnek hangzik, de mégsem az, mert minél több az információ, az adat, annál szerteágazóbbá válik a problémakör. Négy hete ez a témakör foglalkoztatja a kutatót, aki adatokat vés papírra, hangosan számol, a fejét vakarja. Közben azt mormogja: – Sehogy sem akarnak kijönni a jó eredmények. A természetnek megint sikerült valamit eltitkolnia előttem…

Töprengését kérdésemmel zavarom meg, ugyanis hiába bogarászom a kifüggesztett zöld színű, számadatokkal teletömött táblát, aligha értek belőle valamit. – Az eladásra szánt, szériaszerű termékek: kések, fokosok, balták és egyebek készítésére vonatkozó információkat írtam fel. Szép és érdekes dolog a kovácsolás, de azt vállalkozásként művelem. Ebből finanszírozom a kutatási munkám, amire jókora öniróniával csak tudományparódiaként hivatkozok. Erős kétségeim vannak afelől, hogy értelmes dolog-e, amit csinálok. Egy biztos, hogy engem izgat, kíváncsi vagyok rá – válaszolja a bohókás természetű vendéglátó.

A műhely nagy oldalsó faajtóján át az udvarra látni. Bár a doktor a családjával – feleségével és két gyermekével – Egerben él, Bátorba jár le „tüzeskedni”. A kovácsolás, tudományos kísérletezés bázishelyéül szolgáló udvar eredetileg a párja édesanyjáé. Már régóta kereste a helyet, ahol hódolhat a tüzes szenvedélyének. Az már csak hab a tortán, hogy a házat ő maga építette a tereprendezéstől kezdve az utolsó tetőcserép felrakásáig.
– Gyermekkorom óta különböző szerkezeteket hoztam létre. Amikor nagyszüleim építkeztek, a régi ház bontásából származó törmelékek terítették be az udvart. Ezekből, illetve a közeli méhtelepről válogattam össze teknőt, hordót, apróbb fadarabokat, fémalkatrészeket, amelyekből katamaránt, vitorlás autót csináltam – meséli már a konyha étkezőasztalánál ülve, ahol a sarokba állított vaskályha valósággal ontja magából a meleget. A falon függő reneszánsz és barokk számszeríjat – az előbbi eredeti változata a debreceni Déri Múzeumban, a másik a Gyulai várban van kiállítva – 17-18 évesen készítette. Bármely dologgal foglalkozik, az teljesen magával tudja ragadni és egészen el tud benne merülni.

Kovácsolni hamarabb kezdett el, mintsem tudta volna, hogy létezik ilyen szakma. A tűzből visszamaradt parazsat biciklipumpával szítva köracélokat melegített fel, és sínvason kalapálta ki őket. Felfigyelt arra, hogy nagy hőmérsékleten csökken az anyag szilárdsága, és könnyen alakíthatóvá válik. Előbb kovácsfogót, másodikként pedig IFA-felnirugóból kardot készített. A tárgyak és a folyamat egésze is megragadta.

– Szeretek a tűzzel játszani. Nem tudom megmagyarázni, miért. Talán mert Vízöntő a csillagjegyem. Kisfiúként – emlékszem – imádtam fújni a parazsat, elmerülni a lángok táncának látványában. Boksás szénégetés során például arra keresem a választ, hogy szabályozott körülmények között hogyan alakul faszénné a fa. A kovácsolás szintén tűzzel való munka, ahogyan a kutatásaim középpontjában álló bucavaskohászat is. A tűz kapcsol össze szinte mindent az életemben, valamennyi tevékenységem eggyé forr benne – vallja Thiele Ádám, akinek a gyermeki kedvelt foglalatossága később szenvedélyes hivatássá formálódott.
Letisztult érdeklődési körrel érkezett fővárosba a Műegyetemre, ahol gépészmérnöknek tanult. Ezek az évek megterhelők, küzdelmesek voltak, amikor a kötelesség mellett kevés ideje jutott a hobbijára. De kellően makacs ember lévén nemcsak, hogy megőrizte a vasművesség iránti elköteleződését, tudományos igénnyel sikerült abban még jobban elmélyülnie. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Anyagtudomány és Technológia Tanszékén egyetemi adjunktusként dolgozik. Szeretik őt a hallgatói – egyik évben a Közlekedésmérnöki Kar kiváló oktatójának is megszavazták –, ami leginkább annak köszönhető, hogy lelkesen magyarázza a műszaki összefüggéseket, örömmel adja tovább a tapasztalatait.

– Mindig jó tanuló voltam, és imádtam hencegni ezzel. A közösségi médiás tevékenységem is erről szól: egyfajta magamutogatás mások előtt. Szeretek az életmódommal, kinézetemmel, tevékenységemmel szembemenni a szokványossal. Nem akarom indokolni a viselkedésemet, cselekedeteimet álszent módon, hamis dolgokkal. Persze lehet magyarázni azzal, hogy újjáélesztem a hagyományokat, segítem az újratanulását, megőrzését – végül is ez a pozitív üzenete, értelme a foglalatosságomnak. De mindenkor a legfontosabb szempont, hogy igaz legyen az, amit mondok, teszek. Az őszinte kíváncsiság és lelkesedés hajt, ami néha elvezet még a tudományos igényességhez is – elmélkedik, majd ismét felpattan az asztal mellől. Kiveszi a hőkezelő kemencéből a dobozba gyűrt, mostanra szénné égett fadarabokat. És ismét adatokat vés a füzetébe, már arcára ült elégedett mosollyal.

Tűzzel, vassal dolgozik a vállalkozása során – tér át a tevékenysége másik fontos szeletére. Mai, de régi dizájnra, korra szabott használati tárgyakat készít. Történelmi vonatkozású az alapkonstrukció, némi művészeti átalakítással. ΛdiThiel a termékeinél használt márkanév, a „Bucavasgyúró” pedig az értelmező szlogen. Megélhetési céllal kovácsol, de az nem zárja ki annak lehetőségét, hogy közben praktikus megfigyelésekre tegyen szert – ezzel a gondolattal ismét visszakanyarodunk a tevékenysége tudományos vonatkozásához.

– Az avar kortól az Árpád-korig tartó, nagyjából hatszáz évet felölelő vaskohászat érdekel. Azért ez az időszak, mert egyrészt innen sok régészeti lelet származik már, másrészt pedig akkoriban még a munka izomerővel folyt, így emberléptékű volt. Ezért egymagam elegendő vagyok a rekonstruálásához. Nagyobb kaliberű munkához barátok kellenek, s én nem igazán tudok barátkozni – indokolja a magányos természetű ember. Szenvedély árad szavaiból, amikor arról mesél, hogy egykor a földben talált vasércekből kisméretű kohókban vasbucákat állítottak elő, majd azokból például fegyvereket kovácsoltak. Elődeink vaskohászatának rekonstruálását célzó tevékenysége egyfajta kísérleti régészetnek is tekinthető.

A műhely udvarán a középkori vaskohászat teljes folyamatát – amelyet egyébként ismeretterjesztő előadásai által és a közösségi média felületén szintén megoszt másokkal – végig lehet követni. Itt minden adott hozzá. A kutató készített az avar korra jellemző agyagkohót, s mellette a magyarok jellegzetes földbe épített kohóját is megnézzük. Körülötte különböző lelőhelyekről származó vasércek sorakoznak: Torockóról, Göncről, Rudabányáról, Szarvaskőről, többnyire a felszínről összeszedegetve, de van olyan gyepvasérc is, ami egy halastó aljáról származik. Ezeket szokta kohósítani.

Saját bevallása szerint kifiúként jobban bele tudta élni magát a régi vasművesek helyzetébe. – De nem hunyt ki belőlem máig sem a gyermeki lélekben még oly szervesen ott élő csillapíthatatlan kíváncsiság, a teremtésre és a világ megismerésére való vágy.

– A természet titkai érdekelnek – kanyarodunk vissza, immár kitárult látókörrel a kezdeti gondolathoz. – A magam részéről nem a hegyet akarom megmászni, hanem annak egy szeletét használati tárggyá formálni. A hasznosságon túl lakozik ebben romantika, hogy a szülőföld egy darabja egy vaseszközben ölt testet. Akad olyan bicskám, amit Torockón gyűjtött vasérc kohósításával kapott vasbucából készítettem. A kovácsolás során nemcsak az idővel, a térrel is dacolni próbálok. Makacsul szembemegyek a természettel, de csak egy ideig, aztán pár évtized múlva úgyis ő fog felülkerekedni rajtam…