Ne vedd be a Sztalinont!

Alfonzó, azaz Markos József (1912–1987) 1956. november 26-án kiutazásra érvényes útlevéllel a zsebében hagyta el Magyarországot. Brüsszelbe ment dolgozni, miközben több színészkollégája a zöldhatáron át távozott Nyugatra a jobb élet reményében. Alfonzó sem tért haza azonnal. Az útlevele már lejárt, ő pedig élt a forradalom után kialakult helyzettel és maradt immár illegálisan Belgiumban.

Egyszerű lenne azt gondolnunk, hogy Alfonzó az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása után esélyét sem látta annak, hogy a jobb élet lehetséges Magyarországon. Az állambiztonság által megszerzett magánlevelezéséből drámai történet bontakozik ki a szemünk előtt. A humorista minden bizonnyal nem volt tisztában azzal, hogy akinek legbensőbb érzéseiről beszélt, időközben az állambiztonsággal keveredett kapcsolatba. 

„Zalai Nándor” – ahogy fedőnevén szerepel a dokumentumokban egy színművész – szintén humorista volt, aki természetesen átadta a szolgálatoknak Alfonzónak azt a levelét, amelyből kiderül: Markos József az 1956-os forradalom idején antiszemitizmust tapasztalt, és attól tartott, ugyanaz történhet vele, mint 1944-ben a vészkorszak idején. Gerő Ernő pártvezető volt az első, aki antiszemitizmussal, sovinizmussal vádolta az október 23-án a fővárosban felvonuló fiatalokat. Gerő a Magyar Dolgozók Pártja első titkáraként aznap este elmondott rádióbeszédében támadta ezzel a hazugsággal a demonstrálókat. Ez katalizálta az eseményeket, hiszen, miközben a fiatalok a rádió előtt azt várták, hogy beolvassák a tizennégy pontjukat, Gerő szónoklatából megtudhatták, hogy „antiszemita fasiszták”. Eközben szó sem volt olyan forradalmi követelésről, amely a zsidókkal bármilyen kapcsolatban lett volna. Egy szabad és független ország vágyott képét vázolták fel a demonstrálók.

Gerő Ernő a Magyar Rádióban 1955-ben. Forrás: Fortepan / Rádió és Televízió Újság 

Mindenesetre Alfonzó az 1944-es tapasztalataival, és az abból eredő félelmeivel magyarázta, hogy kint maradt. Csakhogy anyagi nehézségekkel kellett szembesülnie Belgiumban. A belügy II/3 osztálya 5. alosztályának vezetője, Mészáros József rendőrőrnagy feljegyzése szerint Alfonzó 1958 elején adta be a hazatérési kérelmét, majd Mészáros azt is állította, hogy a humorista ennek kapcsán többször is felkereste a magyar követséget, hogy különböző indokokkal pénzt csikarjon ki a diplomatáktól. Mindenesetre különösen hangzik, hogy egy politikai menekült éppen annak az országnak a diplomatáihoz fordul ilyen segítségért, amelyből távozott. Lehetséges ezért, hogy a dokumentumokban összefoglalt történet részben a belgiumi magyar követség agyszüleménye. 

A magyar követség jelentésében az szerepel: Alfonzó eladta Belgiumban az ott kölcsönökből megvásárolt bútorait, de még azelőtt, hogy visszafizette volna a felvett összegeket. Az eladó brüsszeli bútoráruház feljelenthette.

Amennyiben a belga hatóságok elkapták volna, börtönben is kiköthetett volna. Ezért kezdett a követségre járni, ahol a legkülönfélébb indokokkal pénzt próbált szerezni, de nem kapta meg.

Végül hazautazása napján, amikor a követség értékelése szerint órák kérdése volt, hogy elkapják és lecsukják, a következőket közölte a magyar diplomatákkal: őt valójában azért jelentették fel a belga rendőrségen, és azért körözik, mert kommunista. Ez az oka, hogy nem kap szerződéseket – állította. A követség zárójelben a következőket fűzte hozzá a Budapestnek küldött dokumentumban:

A valóság az, hogy gazember, anyagi ügyei vannak mindenfelé, amelyek nincsenek tisztázva.

Ám ennek ellentmondva azt is jelentették, hogy Markos József a belgiumi magyarok közül a következő személyeket gyanúsította meg azzal, hogy „fúrják” őt a belga rendőrségnél: Kolozsvári Gyulát, aki külügyminisztériumi alkalmazottként járt a magyar követségen (lehet, hogy Alfonzó tőle is kért segítséget vagy személyes vitáik voltak?) Pataki Jenő színészt, Bende Istvánt, az értelmiségiek klubhelyiségének tulajdonosa, illetve Lázár Edit művésznőt. Az állambiztonsági jelentés szerint a humorista más információkat is megosztott a követségi alkalmazottakkal, de csak annak reményében, hogy némi pénzt kap érte. Arra hivatkozott: azt a feladatot kapta „Puskás elvtárstól”, hogy ilyen adatokat szerezzen. Ez vicc lehetett, amit félreértettek. Puskás Ferenc a Budapesti Honvéd játékosaként Európa-kupa meccset játszott 1956 decemberében Brüsszelben, de onnan már nem tért haza. Alfonzó azt is tudta, hogy jó kapcsolatokat ápolt a fegyveres erőket a Rákosi-rendszer idején irányító, de akkor már börtönbe zárt Farkas Mihállyal. 

Alfonzó javasolta a magyar diplomatáknak, hogy a Sztalinon nevű gyógyszer használatát le kell állítani, mert mérgező, Párizsban igen sokan meghaltak tőle. Ezt is poénnak szánhatta. A Sztalinon Sztálin nevére utaló, nem létező gyógyszer, de úgy látszik, nem igazán értették a magyar diplomaták az efféle intellektuális humort. Párizs pedig arról juthatott Alfonzó eszébe, hogy a francia kommunisták párizsi lapjának, a L’Humanitének az épületét a magyar felkelők mellett kiálló helybéliek felgyújtották.

Azon állítását is rögzítették, hogy Déri Béla Magyar Házából (a brüsszeli magyarok vallásos és művelődési központjából, amelyet Déri Béla könyvkiadó alapított) és a belga Vöröskereszt székhelyéről Magyarországra küldött csomagokban fegyverek vannak elrejtve. Mindenesetre a magyar diplomaták jelentették Alfonzó „hasznos információit” Budapestre. Kétséges, humorát ott is mennyire értették, pénzt mindenesetre nem kapott a brüsszeli magyar képviselettől. Azt még rögzítették a jelentésben, hogy a művész erre könyörögni, majd veszekedni kezdett, végül távozott, és hazatéréséről csak a sajtóból értesültek. Ugyanakkor Markos József annyit elért a „magánszámával” a követségen, hogy az alábbiakat rögzítsék róla:

Alfonzó viselkedése, itteni szereplése arra enged következtetni, sőt ez határozott meggyőződésem, hogy egy szélhámossal van dolgunk. Nem tartom kizártnak még azt sem, hogy ellenséges ügynök. Ezért javaslom Alfonzó otthoni tevékenységének figyelemmel kísérését.

Ez a legutolsó mondat azért igazán lényeges, mert nem maradt következmények nélkül.

Elképzelhető, hogy Alfonzónak valóban akadtak gondjai Belgiumban magyar színésztársaival. Egy „Kincses” fedőnevű ügynök, aki Brüsszelbe utazása során szerzett információkat közölt a magyar állambiztonsággal, egy jelentésében alátámasztotta ezt. Lázár Edit művésznőre hivatkozva azt állította, többen azt a badarságot terjesztették Markos Józsefről, hogy az ÁVH-nak dolgozott. Ugyanakkor Lázárral folytatott beszélgetése kapcsán azt is leírta a jelentésében, hogy a kint tartózkodó színészek folyamatosan marakodtak és veszekedtek egymással.

Alfonzó végül hazatért. Arról, hogy mennyiben változtatták meg a történtek, egy „Lehel” fedőnéven beszervezett rádiós szerkesztő egy jelentéséből tájékozódhatunk. Ő Kazal László színésszel (1911–1983) beszélgetett Markosról. Kazal állítólag azt mondta: Alfonzó teljesen megváltozott, amióta hazatért. 1956 előtt folyamatosan szidta a Rákosi-rendszert, ám miután visszatért a magyar fővárosba, az új rezsim lelkes híveként nyilatkozott. Ráadásul folyamatosan szidni kezdte a Nyugatot. Kazal ezt azzal árnyalta, hogy Alfonzó emigrálása után szenvedett a nyugati életformától. A változást pedig azzal magyarázta, hogy miközben Alfonzónak elég rosszul ment a sora Belgiumban, amióta hazatért, nagyon jól kezdett élni. Még öröklakást is tudott venni magának, és a családi élete is kiegyensúlyozottabb lett. 

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa, az MMA ösztöndíjasa

Borítókép: Alfonzó Orlay Jenővel (balra) egy 1956-os felvételen (Forrás: Fortepan / Bauer Sándor)