Kádár alatt jobb volt
Több mint három év börtönt kapsz ma Angliában azért, mert olyan zenéket terjesztesz, ami a hivatalos ideológiával szembe megy.
Több mint három év börtönt kapsz ma Angliában azért, mert olyan zenéket terjesztesz, ami a hivatalos ideológiával szembe megy.

A Kádár-kori színházaiban olyan folyamatok indultak el, amelyek a rendszer hazugságainak összeomlását vetítették előre.

A teátrumok az állambiztonság célkeresztjébe kerültek 1956 után.

A FELSZÍN ALATT – Gyurcsány Ferenc mély, nehezen gyógyuló sebet ejtett a magyar demokrácián.

CSENDES ÓRÁK – Aki átélte a kései Kádár-korszakot, már gyermekkorában elveszítette az illúzióit.

Az Operettet a szocialista darabok irányába igyekezett terelni a korabeli politika.

Az értékrendszerekről folytatott párbeszéd teljességgel haszontalan és felesleges.

A rendszerváltás előtt az elvtársak már beengedték ezt a nyugati multit.

A beutalós nyaralás a gulyáskommunizmus hozadéka volt.

Előszeretettel köpködik le az országot azok, akik közben igen jól megélnek benne és belőle.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A duzzadt szemek mögött veseprobléma is állhat, de a hirtelen megjelenő ráncokra is érdemes figyelni.

Korrekcióba kezdtek a balliberális kutatócégek a kormánypártok folyamatos erősödése után.

Magyar Péter pártja éles helyzetben nem konfrontálódik.

Kocsis Máté megfejtette a „titkot”.

A szervezők abban bíznak, hogy az utcai megmozdulások világos jelzést küldenek a Bundestagnak.

Íme a szerdai nap legfontosabb külpolitikai hírei.

Az orosz politikus csípős üzenettel támadta az EU-t.

Megtalálta a testhez illő feladatot.

Néhány nyitott kérdés még maradt a kvótavadászat hajrájára.

Gruber Zsombort csak Varga Barnabás előzi meg a Ferencváros házi góllövőlistáján.

Több mint három év börtönt kapsz ma Angliában azért, mert olyan zenéket terjesztesz, ami a hivatalos ideológiával szembe megy.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.