Így érthető meg Gyurcsány Ferenc KISZ-vezető brutális karrierje is a demokráciában. 

(Ez már a Boross-kormány alatt volt.) Ezt követte a Szalay utcai ingatlan hasonló technikával való megszerzése. De ez mind semmi: Apró Antal véreskezű kommunista vezető (1994 végén halt meg, „természetesen” senki nem vonta semmiért felelősségre) lánya, Apró Piroska – szintén a Kádár-rendszer kádere – 1995-től a Magyar Hitel Bank elnöke, majd később a Magyar Export-Import Bank vezetője, de 2002–2003-ban a Budapest Airportot is irányította. Unokáját, Dobrev Klárát Gyurcsány 1994-ben elvette feleségül, s abba a Szemlőhegyi úti villába költöztek, amelyet még a nyilasok koboztak el zsidó tulajdonosoktól, de érdekes módon sem a Kádár-rendszer, sem az Antall-kormány nem adta vissza eredeti tulajdonosának, illetve annak örököseinek.

Gyurcsány innentől kezdve hatalomra vágyott, a pénz már nem elégítette ki. Itt nem részletezendő machinációi eredményeképpen végül a Medgyessy-kormány sportminisztere lett, majd, miután 2004 augusztusában Medgyessy Pétert lényegében megpuccsolta az SZDSZ – a háttérben ott volt Gyurcsány is –, Kiss Péter és Gyurcsány között választva a szocialisták az utóbbi mellett tették le a voksukat, így miniszterelnök lett belőle.

 a munkahelyek elvesztésével, a szociális ellátás megterhelődésével, a nyugdíjak elvesztésével. Erőlködését „siker” koronázta: az országos népszavazás (az alacsony részvétel miatt) eredménytelen lett, óriási sebet ejtve ezzel a határon túli – főleg erdélyi – magyarok lelkén.

2006 a magyar demokrácia szétverésének éve volt. Az év első felében Gyurcsány szemenszedett módon hazudott az ország gazdasági állapotáról, s még az uniós vezetőket is átverte. Tehát lényegében választási csalást követett el. Erről májusban az MSZP-frakció balatonőszödi zárt ülésén beszélt a hírhedt beszédében, ami szeptember 17-én (máig ismeretlen körülmények között) nyilvánosságra került. Az országban elemi erejű felháborodás tört ki, már aznap tüntettek ellene és a lemondását követelték, s ez utána sok-sok hónapon keresztül zajlott, amibe a maga módján a Fidesz is bekapcsolódott.

Jómagam az elsők között voltam, aki nemcsak a lemondása, hanem az előre hozott választások mellett is kiálltam, természetesen mindhiába. 

 s erről 2011-ben az Orbán Viktor által felállított Balsai-vizsgálóbizottság egyértelmű képet adott. (Boldogult Völgyesi Miklós bíró feljelentést is tett Gyurcsány ellen, de ez is következmények nélkül maradt a mai napig.)

Persze ha nem is mondott le, az emberek haragja nem múlt el, s világossá vált, hogy a Fidesz akár kétharmaddal is megnyerheti a 2010-es választásokat. Gyurcsány, megelőzve a szégyent, és talán külső (uniós és/vagy amerikai) nyomásra 2009 tavaszán lemondott, s Bajnai Gordon vette át a helyét.

Innen kezdődik a harmadik Gyurcsány-éra: az ő újraépítkezésének ideje. 2011-ben kilépett az MSZP-ből, megalakította a Demokratikus Koalíciót, s annak elnöke lett. Ettől kezdve fokozatosan próbált visszatérni a magyar baloldali politikába, s ez sikerült is neki. Bár sokáig ódzkodtak tőle a baloldali és liberális pártok, de fokozatosan megadták magukat neki: belátták, hogy ő a legtehetségesebb közöttük, és ez igaz is volt. Csakhogy 

De ebből nem értettek semmit, mert nem értették az itt élő emberek érzéseit, értékeit, életét, mindennapjait, gondolatait – szemben a Fidesszel, amely velük szemben mindig képes volt arra, hogy megértse, mi foglalkoztatja leginkább a magyar embereket és hol vannak a legégetőbb válságok a magyar társadalomban. Így Gyurcsány addig maradt a porondon, amíg a külföldi globalista hálózatok, a szponzoraik meg nem találták Magyar Péterben az új emberüket.

Megértette, s megtette, amit elvártak tőle (a válása és esetleges egyéb problémái ebből a szempontból másodlagosnak tűnnek).

És hogy mi jön most? Gyurcsány személye alapvető akadálya volt annak, hogy az ellenzéki oldal komoly kihívást jelentsen a kormány számára. Azt gondolom, ez most megváltozott, a kényelmes helyzet már nem létezik a Fidesz számára, amelynek az ország­gyűlési választásig hátralévő tizenegy hónapban kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania a győzelem érdekében, új ötletekkel, új víziók­kal, új üzenetekkel.

Befejezésül annyit: személy szerint szomorú vagyok, hogy nem mi „végeztünk” – természetesen csak politikai értelemben – Gyurcsány Ferenccel, aki mély, nehezen gyógyuló sebet ejtett a magyar demokrácián és tágabban a magyar társadalom közérzetén. Ez nem múló szégyen számunkra. A többi pedig néma csend…