Nagy csinnadrattával jelentette be a Tisza Párt a 2026-os országgyűlési választásra kiválasztott 103 képviselőjelöltjét, a nyilvánosságra hozott adatok szerint háromszázezren vettek részt a Tisza Párt előválasztásán,
ami azonban töredéke a 2021-es ellenzéki előválasztás részvételi adatainak.

Az is kiderült, hogy az előválasztás menete átláthatatlan volt, és többen élnek a gyanúperrel, miszerint Magyar Péter maga döntött a nyertesek névsoráról. Sajtóhírek szerint Magyar Péter kétszer nagyobb számot mondhatott be, mint amennyien ténylegesen szavaztak a tiszás előválasztáson, ugyanis a baloldali párt vezetői csak néhány választókerületben tüntették fel a pontos számokat, máshol csak a győztes és a vesztes jelölt szavazatarányát jelezték, százalékosan. Ezek alapján tehát
nem lehet összeszámolni, hogy pontosan mennyien szavaztak, ami pedig arra utalhat, hogy valójában nem szavaztak annyian, mint amennyit a Tisza Pártnál állítanak.
Ezt támasztja alá az is, hogy Hevesben például a két jelöltre összesen 150 százaléknyi szavazat érkezett, és végül a kevesebb, 72 százalékot kapott jelölt lett a befutó.
Tiszás kiválasztási játék
Mindenesetre tény, hogy a Tisza jelöltjeinek kiválasztásában jóval kevesebben vettek részt, mint 2021-ben az ellenzéki előválasztáson, ahol mintegy kilencszázezer szavazat futott be. Minderről Magyar György, a Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke beszélt lapunknak, aki szerint az jó konstrukció, hogy a választókat meghallgatjuk és mozgósítjuk, még ha csak online szavazhatnak is, de az legalább demokratikus hatást kelt. Ugyanakkor, mint mondta, a részvétel ebből a szempontból nem mérvadó, noha a 2021-es előválasztáson kilencszázezer ember vett részt, de ott több párt volt érintett, itt pedig csak egy. – A probléma továbbra is a legitimálással van, mert
ha a jelölt nem mutatkozhat be, nem nyilatkozhat, nem mondhatja el a vízióját, a választót csak érzelmileg érinti meg, mert nincs mögötte tartalom
– vélekedett. Hozzátette, a Tisza-féle kiválasztási játékban nincs meg az ismeretanyag átadása, nem legitimálják az embereket, nem tudni, valójában mi lakozik bennük, mennyire hitelesek a kevésbé ismert jelöltek.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!