Több mint 28 ezer ember képviseli a szavazatszámláló bizottságokban a pártokat
A legtöbb delegáltat a Fidesz és a KDNP jelentette be.
A legtöbb delegáltat a Fidesz és a KDNP jelentette be.
A jelöltek, jelölőszervezetek neve, sorrendje, logója is számít.
Május 3-ig kell leadni a listákat.
Szergej Lavrov külügyminiszter és Szergej Sojgu védelmi miniszter is leadta már a szavazatát.
A szavazógépek körüli botrány minden órával egyre nagyobb.
„Moszkva az offenzíva után sem áll meg az ukrán demokrácia elleni háborúval” – mondta a központi választási bizottság vezetője.
A horvát országos választási bizottság (DIP) szerint az öt évvel ezelőttinél magasabb részvétel mellett zajlik a vasárnapi elnökválasztás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyarország a béke oldalán maradt, erről beszélt az uniós csúcs végén a miniszterelnök.
Február 14-i kórházba kerülése előtt Ferenc pápa egymillió eurót adományozott egy volt római papi ház felújítására, amelyet 20 lakássá alakítanak át a rászorulók számára.
Trump korábban is jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja az atomfegyverek alkalmazását és az atomhatalmak klubjának bővítését.
Az olasz csapat kilenc emberrel szerezte meg a 98. percben a győztes gólt az Európa-ligában.
Romokban a német közbiztonság.
A gimnáziumban és a technikum szakképző iskolában mintegy 13 hektár területen, hét vadonatúj épületben 1500 diák tanulhat.
A Tisza Párt vezére kitart a rezsicsökkentéssel kapcsolatban elmondott hazugsága mellett.
Romokban a német közbiztonság.
A gimnáziumban és a technikum szakképző iskolában mintegy 13 hektár területen, hét vadonatúj épületben 1500 diák tanulhat.
A Tisza Párt vezére kitart a rezsicsökkentéssel kapcsolatban elmondott hazugsága mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.