Nekik a Balaton volt a Riviéra I.
A Balaton minden történelmi korban megadta a magyaroknak a szabadságérzetet, ugyanakkor ez speciális fénytörést kapott a Kádár-rendszerben. A táncdalénekesek sem voltak ezalól kivételek.
A Balaton minden történelmi korban megadta a magyaroknak a szabadságérzetet, ugyanakkor ez speciális fénytörést kapott a Kádár-rendszerben. A táncdalénekesek sem voltak ezalól kivételek.

Az a baloldali jogász vizionál lopakodó államcsínyt, akinek jogi munkásságára nagy hatást tett a kádári megtorlások egyik kulcsfigurája.

Na, szép napot Margitka. Szóljon be a központba, hogy küldjenek töpörtyűt. Egy hónapja a színét se láttam magánál.

1966-tól a Kádár-rendszer a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a fiatalok szórakoztatására. De a hatalom nem tudott kibújni a saját bőréből.

Ez már régen nem az Újpest ügye, hanem a magyar önbecsülés és magyar nemzeti identitás ügye.

A „kertész klubban” tartották az első országos diszkó táncversenyt és az első, több ezer ember által énekelt karaoke programot is Magyarországon.

Som Lajos annyira örült, hogy ölébe kapta az aranytorkú énekest, és felvitte az első emeletre.

P. Szűcs Julianna Budapest-díja maga a tovább élő aczéli-kádári cinizmus.

Zelei Miklós a Gyilkos idők című új regényében a Kádár-kori abortuszokról is ír. Szerinte „akkor a legtermészetesebb gesztusnak tűnt, hogy ha megfogan a magzat, akkor elmész és elveteted”.

Paul Robesont Aczél György és Szakasists Árpád fogadták a repülőtéren. Az amerikai énekes többször dicsérte a kommunizmust magyarországi útján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.