Roderick Duchâtelet tulajdonos és Michael Oenning edző távozzon Újpestről!

Ez már régen nem az Újpest ügye, hanem a magyar önbecsülés és magyar nemzeti identitás ügye.

Budapest, 2021. február 3. Michael Oenning, az Újpest vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában játszott Újpest FC - Ferencvárosi TC mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2021. február 3-án. A Ferencváros 4-0-ra gyõzött. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

A fenti, remélem nem félreérthető felszólítást nem csak mint egy ősrégi Újpest-szurkoló írtam le, aki Bene, Zámbó, Fazekas, Dunai II., Törőcsik és a többiek ragyogó fociján nőtt fel. Természetesen az indulat is bennem van, a féltés is, de amit az Újpest FC-vel művel a tulajdonos, az már nem egyszerűen egy szurkolói, belterjes futballügy. Itt már sokkal többről van szó.

Arról, hogy egy Nyugat-Európából (jelesül Belgiumból) ide érkező milliárdos fia azt hiszi, hogy bármit megtehet egy „kelet-európai”, elmaradott, „szegényházi” futballcsapattal. Semmibe veheti a csapat óriási hagyományát, azt, hogy az Újpest 1912 óta (!) egyfolytában az NB I-ben szerepel, eddigi húsz bajnoki címével Magyarország harmadik legsikeresebb csapata az FTC és az MTK után, nemzetközi sikerekkel, többek között BEK-elődöntővel (1974, ellenfél a Bayern München) a háta mögött. Arról nem is beszélve, hogy az FTC–Újpest derbik mindig is a magyar foci sava-borsát jelentették, ha ezek a derbik elveszítik rangjukat és jelentőségüket – mint ahová ma jutottunk –,

azt a magyar futball és a szurkolók is megsínylik, e presztizscsaták a két csapat között a magyar fociban pótolhatatlanok.

A Roderick Duchâtelet-jelenség tehát túlmutat önmagán, túlmutat a sporton: személyében reinkarnálódik az a már régóta nem kívánatos „nyugati” befektető típusa, amelyik jellegzetesen a rendszerváltás első éveiben, a spontán privatizációnak nevezett szabadrablás idején érkezett csapatostul Magyarországra, hogy az állami tulajdonú cégeket felvásárolja, majd vagy drága pénzért, óriási haszonnal továbbadja, vagy, kivéve belőle az értékeket, odadobja ebek harmincadjára.

Roderick Duchâtelet valami hasonlót csinál az Újpest FC-vel: kiszed belőle minden pénzt, ami csak lehetséges, már hosszú évek óta gátlástalanul „pénzáteresztő gépezetnek” használja a klubot, olcsón vesz iszonyatosan jelentéktelen külföldi játékosokat, majd jóval magasabb áron adja tovább őket, miután valamelyest összeszedik magukat az Újpestben, illetve némileg ismertebbé válnak. És most ne jöjjön azzal a tulajdonos, hogy a belépésekor rengeteg pénzt tett bele az Újpestbe, mert 2011 óta tíz év telt el, s ez azóta busásan megtérült neki, a klubot pedig közben a tönk szélére sodorta. Tudja egyáltalán ez az ember, hogy hány Újpest-szimpatizánsnak okoz hatalmas csalódást, szomorúságot és keserűséget? Biztos vagyok benne, hogy nem is akarja tudni, mert nem érdekli.

Az a baj, hogy Duchâtelet úr lemaradt egy brosúrával: Magyarország már nem az az ország, amely ájultan fogadja a „nyugati” befektetőket csak azért, mert nyugatiak. Felnőttünk, felnőtt az ország, lejött a falvédőről, és megköveteli magának a tiszteletet úgy az unióban, mint a világ bármely táján, beleértve az Egyesült Államokat is. Duchâtelet úr eltévesztette a házszámot: nem tűrjük el, hogy azt képzelje, bármit megtehet itt következmények nélkül, nem csak neki nem tűrjük el, másnak sem (csak remélni tudom, hogy Berta Csaba ügyvezető igazgató is hasonlóan gondolkodik és cselekszik).

A magyar futball, benne az Újpest a tágabb értelemben vett nemzeti kultúránk része, érték, amelyet meg kell őriznünk!

(Akárcsak a Ferencvárost, az MTK-t, a Honvédot, a Vasast és hadd ne soroljam tovább.) A magyar sporthagyományokat lelkiismeretlenül leromboló, Nyugatról érkezett „jótevőknek” pedig meg kell mutatni az utat hazafelé. Mindenhol jó, de a legjobb otthon, higgye el, Duchâtelet úr.

A duchâteleti rombolás már évek óta tart (egyedül a 2018-as év jelentett véletlen kivételt), de a legutóbbi héten az FTC–Újpest „derbi” kapcsán az egész zuhanó folyamat már egy szánalmas tragikomédiává vált. Előzményként Duchâtelet decemberben teljesen érthetetlen módon elküldte Predrag Rogan edzőt, aki még képes volt némi lelket lehelni a csapatba, s idehozta a csapathoz az a Michael Oeninget, aki arról vált „híressé”, hogy a 2018-ban a Vasas az irányítása alatt esett ki az NB II-be. Nagyon jó ómen, igaz, pont ő kellett az Újpestnek, nemdebár?

Ezek után jött az FTC–Újpest találkozó, amelyen az Újpest katasztrofális teljesítményt nyújtott, a futballnak még a látszatát is elkerülte, s ráadásul a játékosokból áradó lélektelenség és apátia, kiábrándultság és reménytelenség még a játéknál is elborzasztóbb látványt nyújtott.

Oening ebben a tényleg kegyetlen pillanatban így nyilatkozott: „MINDEN RENDBEN VAN. A teljesítmény, a küzdőszellem, az akarat. Időnként kiváló megmozdulásokat láttam. Jól szervezett volt a csapat.”

Igen, lehet, hogy nekik, Oeningnek és persze Duchâteletnek minden rendben van. Szép ez az ország, szépek a lányok, jók a kaják, buli van, gyerekek!

Nekünk pedig ökölbe szorult a kezünk, mert ezt a kisded játékot nem lehet velünk játszani. Oening úr, ilyen nyilatkozatokkal tessék másnak viccelődni, ha akad bárhol erre vevő. A Kádár-korból még megmaradt hazudozásból, mellébeszélésből már elegünk van, akkor is, ha egy német úr próbálkozik ilyesmivel.

(S hozzáteszem: mindezen semmit sem változtat az a tény, hogy szombaton egy harmatgyenge MTK-t valahogyan sikerült legyőzni. Ettől még a válság ugyanúgy válság maradt.)

Egy folyamat végéhez értünk. Ez így nem mehet tovább.

Tudom, persze hogy tudom: ha Duchâtelet nem akarja eladni a klubot egy magyar vevőnek – mert ehhez természetesen joga van –, akkor nagyon nehéz a válsághelyzetet megoldani.

Éppen ezért felszólítok minden jóakaratú magyar embert, különösen azokat, akik tehetnek is valamit ez ügyben, kellő összefogással ne hagyjuk, hogy paprikajancsit csináljanak belőlünk, és törvényes úton mentsük meg az Újpestet!

Mert ez már régen nem az Újpest ügye, hanem a magyar önbecsülés és magyar nemzeti identitás ügye.