– Még nem gondolok a bajnokságra, majd eljön az idő, amikor elgondolkodom rajta. Most csalódott vagyok, hogy nem lett meg a pole pozíció. Holnap nyerni akarok, az lesz a cél – mondta Lando Norris.
– Izgalmas nap lesz a holnapi. Max nagyon gyorsnak tűnt a hosszabb etapokon, és most láthattuk, hogy egy körön is. Meglátjuk, milyen lesz a tempónk a versenyen – nyilatkozta Oscar Piastri.
A négyszeres vb-címvédő holland pilóta a Magyar Nagydíj után Norrishoz képest már 88 (a Holland Nagydíjat követően pedig Piastri mögött 104) pontos lemaradásban is volt. Ősszel olyan felzárkózást csinált, amely eddig szinte minden évben elég lett volna a vb-címhez. A pole pozíció mellett a rutin és a mentális fölény is mellette szól. Ám jelen állás szerint Norris 12 pontos előnye rengetegnek tűnik.

Súlyos büntetések szombaton
Az élen álló trió mellett másoknak is eseménydús volt az utolsó versenyhétvége második napja, többen is megfordultak a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) versenybírái előtt. Noha a rajtsorrendre és a pilótákra nem volt hatással egyik ítélet sem, egyes csapatok komoly pénzbírságot kaptak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!