Súlyos büntetések az Abu-dzabi Nagydíjon, Verstappen győzelme szinte garantált
Rengeteg dolog a holland világbajnok mellett szól, és a McLaren pilótái ellen beszélt a nevető negyedik is.
Rengeteg dolog a holland világbajnok mellett szól, és a McLaren pilótái ellen beszélt a nevető negyedik is.

Tavaly lemaradt az olimpiáról, ezúttal a tokiói bajnokot is legyőzve verte végig a mezőnyt a magyar versenyző.

Máris bejelentkezett a középsúly legjobbja, hogy összecsap a profi ökölvívás jelenlegi legjobbjával.

Kurucz Levente születésnapos édesapjának ajánlotta a sikert. Nádas Bence reggel betegen ébredt.

A magyar válogatott ugyanúgy Dél-Korea ellen döntőzött, mint a legutóbbi két vb-n.

Márton Anita nem bosszankodik amiatt, hogy az atlétika első magyar — fedett pályás — világbajnoki címével itthon dobogóra sem került az Év sportolója választáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

A nukleáris erőműveket elutasítók aránya harmadára csökkent az Európai Unióban.

Megéri a nyugdíjasokat foglalkoztatni mindkét félnek.

A Manchester City edzője azután állt elő a dologgal, hogy a csapatával bejutott a Ligakupa fináléjába.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.