A Sauber és a Mercedes kivételével minden csapat legalább az egyik versenyzője helyett tesztpilótát ültetett be a Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén. Így aztán Paul Aron (Alpine), Jak Crawford és Cian Shields (Aston Martin), Hirakava Rjó (Haas), Patricio O’Ward (McLaren), Ivasza Ajumu (Racing Bulls), Arvid Lindblad (Red Bull), Luke Browning (Williams) és a testvére csapattársaként versenyző Arthur Leclerc (Ferrari) is körözhetett, a világbajnoki címért harcoló három pilóta közül pedig Oscar Piastri (McLaren) nem is kapott lehetőséget a gyakorlásra.

A versenyzők többsége a szokásoknak megfelelően kemény keverékű gumikon kezdte meg a száraz körülmények között rendezett gyakorlást, ezeken a jövőre csapatot váltó Isack Hadjar (Racing Bulls) volt a leggyorsabb. A beugró pilóták a saját külön tesztjeiket végezték, míg az alapmezőny tagjai közül leginkább Oliver Bearman (Haas) szenvedett technikai problémákkal.
Szoros végeredmény az Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén
Először – huszonöt perc után – leendő csapattársa, Max Verstappen autójára kerültek fel a lágy abroncsok, majd a holland stratégiáját követték a riválisok is, ám a négyszeres világbajnok 1:24,493 perces időeredménye sokáig legyőzhetetlennek tűnt. Szűk húsz perccel a leintés előtt riválisa, Lando Norris (McLaren) előzte meg őt nyolc századmásodperccel, míg Charles Leclerc (Ferrari) ugyanekkora különbséggel maradt el tőle.
A hajrában már kevésbé gyors köröket futottak a pilóták, így maradt a Norris, Verstappen, Leclerc sorrend és a köztük lévő 16 századmásodperc.
A brit vb-éllovas 28, míg a holland harminc kört teljesített, így ebből a szempontból jókora előnyre tettek szert a bokszutcában a gyakorlás alatt szinte végig vigyorgó Piastrival szemben. A tesztpilóták közül Hirakava (11.) zárt a legelőrébb.
A szezonzáró versenyhétvége magyar idő szerint pénteken 14 órától folytatódik a második edzéssel. Pénteken 11.30-tól a harmadik gyakorlásra, 15 órától az időmérőre kerül sor. A sorsdöntő, 58 körös abu-dzabi futam vasárnap 14 órakor kezdődik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!