
Elegem van ebből: ha tényleg törlik a vétójogot, az vörös vonal!
Ha ezt tényleg képesek keresztülvinni az uniós intézményrendszeren, akkor valóban komolyan fontolóra kell vennünk szerepünket, bent maradásunk feltételeit az unióban!
Ha ezt tényleg képesek keresztülvinni az uniós intézményrendszeren, akkor valóban komolyan fontolóra kell vennünk szerepünket, bent maradásunk feltételeit az unióban!
Nagyon örvendetes, hogy találkozott egymással Novák Katalin és Elon Musk, és egyetértettek abban, hogy a demográfiai problémák megoldásán dolgozni kell.
A szervezet, s annak kommunista, terrorista múltú vezetője, a jövő évi májusi közgyűlésen el akarja érni, hogy minden, a járványokkal kapcsolatos kérdésben a WHO rendelkezzen.
Egy bürokratikus és hierarchikus, sőt mostanra egy korrupttá vált testület, hivatal, ami nem Európa, hanem inkább Európa szégyene.
A halál kultúrájának igen konkrét és erőteljes nyomai vannak a globális elit körében.
Elég volt a téma körüli hallgatásból! A világ jelentős része már foglalkozik a vakcinakárosultakkal.
Az Újpest megvétele körül már megint semmi hír, síri csend és hullaszag van.
Ha nem helyes nézeteket vallunk, akkor egyszer csak nem tudunk fizetni kártyával sem, amíg nem kérünk bocsánatot a Nagy Testvértől…
Őfensége és az önjelölt világuralkodó 2020. június 3-án együtt jelentették be a világot alapjaiban megváltoztatni kívánó Great Resetet, a Nagy Átalakítást.
António Guterres, az ENSZ főtitkára – aki korábban, 1999-től 2005-ig a Szocialista Internacionálé elnöke volt – egészen elkeseredett a Föld globális felmelegedésével kapcsolatban.
Az etióp marxista-kommunista által vezetett WHO a továbbiakban nem lenne más, mint a globális egészségügyi kérdéseket koordináló hatóság.
A BlackRocknak az a jó, ha a háború minél tovább tart, mert az „jót tesz az üzletnek”.
Ebben a világban a tudatos provokáció az egy elfogadott, pozitív, sőt dicséretes dolog – persze azért, mert az USA teszi?
Nem árt néha, ha tudunk arról is, amit a hátunk mögött csinálnak a nemzetközi szervezetek – a mi kárunkra.
Egyet tehetünk, ha nem akarjuk, hogy Európa végleg alámerüljön a népek, fajok, vallások, kultúrák kavalkádjában és megszűnjön létezni.
Mindig az az egyetlen a felelős egy háborúért, aki kirobbantotta, nem igaz?
Szerencsére a sportban az eredmények magukért beszélnek.
A mi Ursulánk továbbra is nagy lendülettel harcol Oroszország ellen és az unió polgárainak kárára.
Finomkodni mindig lehet, akár napestig, csak már nem érdemes.
Tudnunk kell, hogy a WHO-t jelentős mértékben Bill Gates támogatja, ami ott történik, ahhoz neki igen sok köze van.
Ódor Lajosról az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Rober Fico, az ellenzéki SMER vezetője mondta el, hogy egyértelműen Soros embere, oktat a CEU-n.
A helyzet nagyon egyszerű.
Egy rendkívül tehetséges, sötét gazember – ez a pontos és arányos mérleg a mi jó Ferinkről.
Az USA 1956-ban még a kisujját sem mozgatta azért, hogy a ruszkik hazamenjenek Magyarországról.
A volt MSZP-elnök az önálló pártalapításával egy halvány kísérletet tett arra, hogy leváljon a Gyurcsány-féle köldökzsinórról.
Nyilvánvaló és átfogó szándék mutatkozik a globális pénzügyi elit körében a készpénz végleges megszüntetésére.
A második őszödi beszéd után azért számtalan kérdés merül fel Ferenccel és társaival kapcsolatban, amit a lehető legalaposabban tisztázni kell.
Minden jó, ha a vége jó: talán most már végleges, hogy nem lesz Horn Gyula-sétány Budapesten.
Kondor Katalin egész életében azért cselekedett, hogy a polgári, nemzeti és demokratikus Magyarország minél hamarabb valósággá váljon a diktatúra borzasztó évtizedei után.
Mi, magyarok szeretnénk, ha sem a bankok, sem a tankok nem jönnének be hozzánk többet.
A helyzet szánalmasságára tekintettel két floridai szenátor, Rick Scott és Marco Rubio egyenesen Joe Bidenhez fordultak segítségért.
Mi nem akarunk háborút, a béke és a tárgyalások hívei vagyunk, gyakorlatilag egyedül. Ezért éktelen bosszút forralnak ellenünk mind az unióban, mind a NATO-ban.
Két nézet áll homlokegyenest szemben egymással. Az egyik az USA-é és a NATO-é, a másik a magyar kormányé és a magyar emberek elsöprő többségéé.
Mi nem akarunk háborút, a béke és a tárgyalások hívei vagyunk, gyakorlatilag egyedül.
Gyurcsány beszédének tartalma már önmagában erősen felkelti a törvényellenesség, az alkotmányellenesség gyanúját.
Látogatása sokakat talán még a nemzeti-konzervatív oldalon is meglepett.
Huxit helyett az unió lépjen ki önmagából, és hozzunk létre mi, szuverenisták egy működőképes uniót.
Mindketten teljesen természetesnek tekintik azt, hogy semmivel sem rosszabbak, fejletlenebbek annál, mint a nyugati vetélytársaik.
A készpénz megszüntetése és a digitális pénz átfogó bevezetése már korántsem egy vízió, hanem adott esetben a közeli valóság.
Valami bűzlik nem Dániában, hanem a Pfizernél.
Tisztázzuk: az, hogy a CIA részt vehetett Kennedy meggyilkolásában, ma már aligha kérdéses.
Az önjelölt világmegváltó november végén érdekes interjút adott a kínai televíziónak.