Közben érdekes hír az is, hogy a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság és a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőtábla június 13-án, elutasítva a román kormány fellebbezését, véglegesen illegálisnak nyilvánította a Coviddal kapcsolatos megszorításokat, a polgárokra és a cégekre kivetett restrikciókat. (Ügyiratszám: 3751/2021 és 8178/2023.)
A következőkben egy rendkívül érdekes interjú szövegét idézném rövidítve, ami nagyon idetartozik és nagyon tanulságos. Néhány hete Karl Lauterbach, a német szövetségi egészségügyi miniszter rövid interjút adott a kialakult helyzetről a ZDF-nek.
Lauterbach meglepően őszinte volt, sőt politikusokhoz „méltatlanul” önkritikus.
A vakcinakárosultakkal kapcsolatban kijelentette, hogy „Felkavaróak ezek a sorsok… nagyon sajnálom ezeket az embereket. (Ez is valami… – F. T.) Ezek igen súlyos károsodások, amelyekből számos maradandó lesz (!). Amit mi, mint állam teszünk, hogy a betegpénztárak átveszik a kezelési költségeket… A kezeléshez szükséges gyógyszerek még nincsenek meg, azokat lázasan kutatják.”
A riporter ekkor felpanaszolta, hogy az érintettektől pont az ellenkezőjét hallják, egy év harc, elutasítás, Canossa-járás, a végén egy csekély összeg megítélése.
Lauterbach nagy megértést tanúsítva azt mondta, hogy valóban, az oltáskárosodást elismerő folyamatokat fel kell gyorsítani!
A riporter ezek után számonkérte a következőket a miniszteren: „Lauterbach úr, miért mondta korábban többször is, hogy az oltás mellékhatásmentes lesz?” (Vagyis, miért hazudott az emberek szemébe, ezzel kilőve annak lehetőségét, hogy ők döntsenek a veszélyek mérlegeléséről? – F. T.)
Lauterbach zavarodott válasza:
Nos, ez egy alkalommal túlzóan, egy rosszul sikerült tweetben történt. De alapvetően nem ez volt az álláspontom… (!)
A riporter tovább erőltette, indokoltan: „miniszter úr, végig azt a benyomást keltette, hogy mellékhatások szóba sem jöhetnek!”
Lauterbach erre nem tudott érdemben válaszolni, csak annyit tett hozzá: „az oltásokat világszerte alkalmazták…” (Hát igen, de miért is? – F. T.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!