A BlackRock érdeke a háború folytatásában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A BlackRocknak az a jó, ha a háború minél tovább tart, mert az „jót tesz az üzletnek”.

2023. 07. 19. 17:49
ZELENSZKIJ, Volodimir; ERDOGAN, Recep Tayyip
Isztambul, 2023. július 8. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Recep Tayyip Erdogan török államfõvel tartott közös sajtóértekezleten Isztambulban 2023. július 7-én. MTI/EPA/Tolga Bozoglu Fotó: Tolga Bozoglu

Egy viszont biztos: 2022 decemberében Zelenszkij szerződést kötött Larry Finkkel, a BlackRock vezetőjével – egyben persze a WEF, a Világgazdasági Fórum kuratóriumi tagjával – arról, hogy a BlackRock – mint a WEF stratégiai partnere – elvégzi a nemzetközi befektetők tevékenységének összehangolását Ukrajna gazdasági „megmentése” érdekében. A BlackRock azóta sietősen dolgozik egy átfogó projekten, amely az ország háború utáni újjáépítését készíti elő.

A BlackRockról jó tudnunk, hogy már a 2008-as válságban is megbízták azzal, hogy segítse a kormányt a válság leküzdésében, majd a Covid-pandémia elleni válaszlépésekben is, így elmondható, hogy a Fed mellett a másik legnagyobb cég, amelyik az amerikai és a világ pénzügyi rendszere felett ellenőrzést gyakorol. Nagyon nem mellékes tény, hogy a BlackRock több volt vagy jelenlegi embere is a kormányban dolgozik, mint például Brian Deese, a Nemzeti Gazdasági Tanács vezetője…

A BlackRockban fontos részvényes a Vanguard. Leírom, kik részvényesek a Vanguardban, s így közvetve a BlackRockban is: a Rothschild Investment Corporation, az Edmond de Rothschild Holding, az Orsini család Olaszországból, a Bush család, a DuPont család, a Morgan család, a Vanderbilt család, a Rockefeller család és – talán némi meglepetésre – a brit királyi család…

Szerény kapacitású csapat, lássuk be.

Csak annyi kérdésem marad látókörünk tágítása érdekében: ez a háború tényleg csak attól függ, hogy Ukrajna és Oroszország, valamint az USA és az EU mit lép vagy mit nem lép?

A választ önökre bízom.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: Tolga Bozoglu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.