Kunhalmi Ágnestől megszokhattuk, hogy minden megszólalása tartogat valami meghökkentőt. No nem politikai értelemben véve, sokkal inkább a paródia-, humorvonalon. Most sem volt ez másképpen.

További Poszt-trauma híreink
A szocialista politikus ezúttal a Facebook-oldalán öntötte ki a szívét:
„Nem érdemes lebecsülni a Fideszt és Orbánt, mert nagy küzdő. Ebben a rendszerben a választás akkor van megnyerve, ha az új miniszterelnököt megszavazza az új parlamenti többség. Nem szabad megosztani az ellenzéki szavazóbázist – nem a pártokra gondolok, hanem a szavazókra. Mert ez óhatatlanul szavazói csoportok lemorzsolódásához vezet. Minden, az ellenzéki táborban egymásnak küldött méltatlan és lekezelő üzenet, bohócfej, egymásnak történő üzengetés az ellenzéki szavazók megosztottságát erősíti és elmélyíti, amely egyedül a Fidesznek kedvez – sőt ebből él –, és egyben csökkenti a kormányváltás esélyét.”
További Poszt-trauma híreink
A szocialisták stand-up humoristájának elkeseredett, utolsó segélykiáltása volt ez a megszólalás. Hogy miért született ez a gondolatmenet azon kívül, hogy fél attól, hogy mégsem lesz kormányváltás, az ugyan nem derült ki, azonban a lényeget ismét sikerült megragadnia Ágnesnek.
A posztjából ugyanis kiderült az egyik titka, hogy bizony bohócfóbiája van, így nem valószínű, hogy Stephen King a kedvenc írója, hiszen Pennywise, a gonosz bohóc az ő teremtménye.
További Poszt-trauma híreink

További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Mindenesetre kiadta az utasítást, óvakodni kell a bohócfejektől. Rossz hírem van: így még nagyobb a baj, mert bizony a baloldalon, ha valakiből sok van, az pont a bohóc politikus.
Borítókép: Kunhalmi Ágnes (Fotó: YouTube/képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Futótűzként terjed a neten Szabó Tímea hatalmas baklövése, ez sokba fog kerülni a baloldalnak
Még neki áll feljebb.

Az öt legjobb Gerard Depardieu-film – Az utolsó metró + videó
Egy társulat küzdelme és egy kimondatlan szerelem története a háború árnyékában.

Vadai Ágnes nagyon csúnyán nekitámadt Tóth Gabinak, nincs mese, háborút akar a DK-s
Az ész megáll! Tényleg halálba küldenék a magyar fiatalokat?

Megjött a hír, amitől Magyar Péter rettegett, lelepleződött az oltári kamu
A tények makacs dolgok.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!