Pocsék forma, dühös edző, változtatások kellenek
A visszaesés, az elmúlt tíz meccsen mindössze egy győzelem már az angol sajtóban is téma lett. A BBC a január elsején, a Wrexham elleni 2-0-s vereség után kérdezte a francia edzőt csapata teljesítményéről.
Ez egy újabb kudarc az eredmény szempontjából. Nem panaszkodhatom a fiúkra, újra megpróbáltak mindent, de ma hiányzott az energia. Az első félidőben a két kapott góllal gyakorlatilag elvesztettük a meccset, az első gól bosszant, elkerülhető volt. Ma ismét elvesztettünk két játékost sérülés miatt, egyértelmű, hogy a kerettel elértük a határt
– mondta Valerian Ismael, aki némi nyomást is helyezett a vezetőségre, amely ezen szavakat meghallva már egy védőt hozott is a csapatba. A 24 éves ír, Eiran Cashin ősszel a szintén másodosztályú Birminghamnél futballozott kölcsönben, a Brighton játékosa tavasszal pedig a Blackburn színeiben játszhat. Cashin rutinosnak számít a Championshipben, korábban a nevelőklubja, Derby színeiben húzott itt le négy évadot.

Tóth Balázs könnyen visszaszerezheti a helyét a kezdőcsapatban
A Fehérvártól érkező magyar kapus távollétében a 27 éves Aynsley Pears nevével kezdődött a Blackburn kezdőcsapata. Az angol kapus még 2020-ban érkezett a klubhoz a Middlesbroughtól, ismeretes, hogy az előző idényben – amikor Tóth Angliába igazolt – abszolút élvezte Valerien Ismael bizalmát. Pears a bajnokságban 40 mérkőzésen védett, Tóth csak az idény végén, a biztos bennmaradás tudatában kapott lehetőséget.
A mostani idényre ez azonban megváltozott.
Tóth Balázs a remek nyári alapozás után olyannyira kivívta a helyét a Blackburnnél, hogy a több mint két hónapos kihagyása után sem lehet kérdés, hogy hamarosan újra ő lesz a csapat kezdőkapusa. A Blackburnnek új lendületre van szüksége, hogy kilábaljon a rossz formából, ehhez pedig egy bravúrokat gyakran bemutató kapusra lesz szüksége. Ilyen Tóth Balázs.
A 27 éves angol 13 meccsen védett a Championship mostani idényében, ebből négyet hozott le kapott gól nélkül. Pears természetesen nem adja könnyedén a helyét, erről nemrégiben nyilatkozott a szigetországban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!