
Ezután lapunk főszerkesztője, Néző László vehette át a Mikszáth Kálmán-díjat, aki korábban hosszú ideig dolgozott a Hír TV szerkesztőjeként, jelenleg is a Sajtóklub című vitaműsor meghatározó véleményformálója, de dolgozott a Magyar Jelen főszerkesztő-helyetteseként is. A kezdetekről szólva Néző László felidézte, amikor 1986-ban kirúgták a Kelet-Magyarország újságíró-iskolájából egy Csoóri Sándorról írt cikke miatt. „Akkor olyat éreztem, amit Antall József már megfogalmazott, de akkor még nem tudtam: »Lemerülök és kibekkelem őket.« Eltelt pár év, és utána már nekik kellett lemerülni.”
Az azóta eltelt negyven év alatt egy nagyon fontos mondatot mindenképpen rendszeresen felidéz:
A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne. Mi, akik itt vagyunk, hiszünk az életben, hiszünk Magyarországban és hiszünk abban, hogy a következő évtizedekben is keresztény, konzervatív, nemzeti kormányzás lesz!

A Mikszáth Kálmán-díj a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány által 2006-ban létrehozott elismerés, amelynek célja az évszázados magyar hagyományokra épülő, nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságírói hagyományok ápolása, polgári értékek felkarolása. Működtetője a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány. Az alapítvány kuratóriumát jelenleg Simon János, Nagy Katalin, Kondor Katalin, Vass István Zoltán és Fricz Tamás alkotja. A kuratórium szellemi orientációját az általuk díjazottak köre is jól mutatja: 2021-ben Járai Judit, Nyakas Szilárd és Faggyas Sándor, 2022-ben Siklósi Beatrix, Pilhál György és Stefka István, 2023-ban Kondor Katalin, Horváth Szilárd, Kakuk L. Tamás, Császár Attila és Szilágyi Ákos, 2025-ben pedig Halász Zsuzsa, Kovács P. József, Mohai Gábor, valamint Huth Gergely kapta meg az elismerést.



















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!