Az egyik legújabb javaslatuk például az, hogy az ukrajnai háború esetleges befejezése után brit és francia csapatok bevonását ígérik, idézem: „egy jövőbeli békemegállapodás esetén”. Vajon már az is eszükbe jutott, hogy hány külföldi minisztert küldenek majd – mint a Majdan idején – Ukrajnába, hogy megszervezzék az ország legfrissebb kifosztását és irányítását? Ezek tényleg nem normálisok. Napóleon nem jut eszükbe? Mert természetesen itt elsősorban Oroszországról van szó, annak leigázásáról, provokálásáról, s ezt csak a vak nem látja. Meg arról, hogy megint hülyének nézzenek bennünket. Például azzal a frissnek mondható hírrel, miszerint egy esetleges tűzszünet után elrettentés céljából telepítenének újabb fegyveres erőket Ukrajnába? Ez lenne a béke? Már megint viccelni tetszenek? Mindezeket a „terveket” a napi sajtóban olvashattuk, normális ember ilyesmiket nem ad közre. Ám joggal kérdezzük, vajon mi készül még az európai boszorkánykonyhákban Ukrajna úgymond „védelmében”? Újabb és újabb külföldi miniszterek exportálása a „független” országba? Vagy csak köhög a bolha? Nehéz a válasz. Civilként meg szinte lehetetlen.
Megértem, ha a szakértők – számosan vannak – kinevetnek egy nőt, azaz engem, akinek semmi, de semmi köze nincs, s nem is volt semmiféle háborúhoz, tehát sem ehhez, sem pedig más egyéb zűrhöz – divatos szóval konfliktushoz –, amivel például naponta százszor illetik az orosz–ukrán háborút. A konfliktus ellentétet, ütközést, nézeteltérést jelent, de nem ezek a szavak a valódi jelzői egy gyilkos háborúnak. Ez a kifejezés csak porhintés, mint oly sok minden napjainkban. Ellentét, nézeteltérés mindig van, s lehet, még a legjobb barátok között is. Háború nem. Az más. Az öldöklés és hatalomvágy. És semmi köze nincs a napjainkban rengeteget emlegetett és jelentését vesztett demokráciához. Aminek még a csíráját sem látjuk Európában.
































