Az utóbbi hónapokban, mintegy varázsütésre gombamód elszaporodtak a zenészek politikai témájú nyilatkozatai. Caramel kezdte a sort, amire a balos médiamunkások rácsaptak, mint gyöngytyúk a takonyra. Leírták, hogy lám, lám, Caramel is rájött már, hogy milyen gonosz a Fidesz, és végre ő is a jó oldalra állt. Ebből az következik szerintük, hogy a kormánynak vége. Majd a Quimby és a Halott Pénz frontembere érzett késztetést közéleti témában megszólalni.

További Poszt-trauma híreink
Senki ne gondolja, hogy ezek a dolgok véletlenül történtek. Hiszen nincsenek véletlenek. Ezek a megszólalások mind-mind célzottan a fiatalok megszólítása, politikai aktiválása végett történtek. Köztudott, hogy a fiatal korosztály vesz részt a legkisebb arányban a választásokon. A fesztiválokon, koncerteken a rajongó fiatalság így megkapja a dózist, kőkemény balos ideológiát szív magába.
Ez bizony egészpályás letámadás.
Majka ennél még tovább is merészkedett, nem állt meg ott, hogy kritikus dalt írt, túl is teljesítette a baloldali elvárásokat. A miniszterelnök lelövését imitálta több koncertjén is.
Most belépett egy új szereplő is, meglepő módon szintén az RTL zsoldjában álló ByeAlex. Az énekes egy korábbi koncertjén már tetszelgett az aggódó igazságosztó szerepében, ahol a következőket mondta:
„Van egy nagyon-nagyon-nagyon rossz ideológia most Magyarországon. Van egy tenger, ami Magyarország, és a két partról nézzük. G…cire nem akarom ezt, azt akarom, hogy a magyar emberek újra boldogok, kiegyensúlyozottak legyenek, és arra vágyom, hogy amikor kimegyek az utcára, akkor ugyanazt érezzem, mint amikor itt vagyunk a fesztiválokon, mindannyian szabadok és gyerekek vagyunk. És aki ezt nem tudja nekünk nyújtani, annak viszlát.”
További Poszt-trauma híreink
A hullámot meglovagolva most ő is előállt egy kormánykritikus dallal, ami természetesen megkapta azt a médiahátszelet, amivel pillanatok alatt elterjedt a neten.
Számtalanszor bebizonyosodott a magukat befogadónak és elfogadónak tartó liberálisokról, hogy csak addig elfogadók, amíg valaki úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Emlékezzünk vissza, mit műveltek Lékai-Kiss Ramónával, amikor az RTL Klubtól átszerződött a TV2-höz. A csinos színész-műsorvezető hiába próbálta az új szakmai kihívás lehetőségével indokolni a döntését, a liberális tolerancia bajnokai gyakorlatilag szétszedték a közösségi hálós platformjain, mondván, eladta magát a Fidesznek, ő is Orbán embere lett, a kormányzat szekértolójává vált. Hasonlóan járt Földes László Hobo is, akit pedig azért támadtak a baloldaliak, mert leszerződött a Vidnyánszky-féle Nemzeti Színházhoz.
További Poszt-trauma híreink
De megemlíthetnénk Tóth Gabit vagy éppen Muri Enikőt is, akiket szétszedett a balos média, mert ki mertek állni a kormány mellett. Tombol a kettős mérce: ha a baloldalt támogatod, tehetséges vagy, ha a jobboldalt, akkor pedig kókler.
Sajnos sok fiatal elhiszi, hogy a kormány ellen lázadni sikk, pedig ma az igazi lázadás az, amit a jobboldal csinál.
Az RTL-es különítmény mindenesetre offenzívában van, minden fronton támad. Majka, ByeAlex, Lengyel Tamás, Aranyosi Péter, Nagy Zsolt, Lilu vagy éppen Nagy Ervin ugrásra készen várja az utasításokat.
Ezért nagyon fontos az internetes honfoglalás, a digitális polgári körök és a Harcosok Klubja is, mert a nemtelen, igaztalan támadásokra válaszolnunk kell.
Az igazi küzdelem még csak most kezdődik.
Borítókép: ByeAlex (Forrás: Facebook)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.

Magyar Pétert kőkeményen megfenyegették Brüsszelből, ez már nem tréfa
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Brüsszel, Descartes és a Politico
Elvtársak, ha már hamisítotok, ügyesebben tegyétek!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik aljas módon támadt Orbánékra, Magyar Péter mégsem fog neki örülni
A tanár úrnak ismét elgurult a gyógyszere.

Megérkezett az utolsó szög is Magyar Péter közéleti koporsójába
Ettől az egész Tisza Párt megrogyott.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Az öt legjobb Diane Keaton-film – Minden végzet nehéz + videó
A film bizonyítja, hogy a szerelemhez sosem késő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.

Magyar Pétert kőkeményen megfenyegették Brüsszelből, ez már nem tréfa
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Brüsszel, Descartes és a Politico
Elvtársak, ha már hamisítotok, ügyesebben tegyétek!





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!