Békesi László volt a Klikk TV Mélyvíz című műsorának a vendége. Az egykori pénzügyminiszter nem azt mondta, amit a Tisza-szavazók szerettek volna tőle hallani.

További Poszt-trauma híreink
Kemény bírálatot fogalmazott meg Magyar Péter finoman szólva is, minimum homályos gazdasági kinyilatkozásaival kapcsolatban:
„(…) Ha felelősen megpróbáljuk azokat a gazdasági terveket mérlegelni, amelyeket egyelőre még csak kampányjelleggel a Tisza kongresszusán Magyar Péter bejelentett, akkor reálisan látnunk kell, hogy ezek túlnyomó többsége nem valósítható meg. Ez pedig csalódást fog okozni a híveknek és mindazoknak, akik abban reménykednek, hogy a váltás után, a gazdasági helyzet gyökeresen és gyorsan változni fog (…)”
További Poszt-trauma híreink
Nem ez volt az első, hogy Békesi kritikával illette Magyar Pétert, azonban a baloldali médiumok nem foglalkoztak az egykori pénzügyminiszter bírálatával. Ezzel kapcsolatban korábban Schiffer András a következőképpen nyilatkozott:
„(…) az mégiscsak hírértékű, hogy egy kétszeres pénzügyminiszter kritizálja a legnagyobb kihívó ellenzéki párt gazdaságpolitikáját a választás előtt egy évvel, és ez nem kap teret az ellenzéki nyilvánosságban. Eközben nincs egy telexes, HVG-s, vagy Magyar Hang-os újságíró, aki a Tisza Párt ígéreteiről megkérdezné, hogy miből fogják azokat megvalósítani. (…)”
További Poszt-trauma híreink
Sajnos az a helyzet, hogy a baloldali, ellenzéki médiafelületek gyakorlatilag egy embereként álltak Magyar Péter mögé, és nem tűrnek meg olyan hangot, amely kritizálni meri a Tisza Pártot.
És mindezek mellett még ők diktatúráznak és propagandistáznak.
Vicc!
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Hatlaczki Balazs)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.

Lecsapott a gonosz Orbán-gyűlölő, sokba fog ez Magyar Péternek kerülni
Ennek sírás lesz a vége.

Ég a ház Magyar Péternél, a balosok bevetették a magyargyűlölő csodafegyvert
Ismert művész szállt be a kampányba.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!