Azt már régóta tudjuk, hogy Budapesten nagy a baj, csődközeli állapotban van a főváros. Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergely hat éve főpolgármester, mégis máig hárítja a felelősséget a város állapotáért.

További Poszt-trauma híreink
A politikus Facebook-bejegyzésében azt írta: a fővárosnak minden korábbinál nagyobb bevétele volt, ennek ellenére eluralkodott a hajléktalanság, a kosz és a közlekedési káosz Budapesten. Azóta, hogy a Tisza Párt és Vitézy Dávid is megszavazták a főváros költségvetését, már őket is terheli a jelen helyzetért a felelősség. A 2025. évi csődköltségvetést ugyanis a Karácsony–Tisza–Vitézy-koalíció együtt szavazta meg úgy, hogy törvényellenesen, hiánnyal tervezték és vitték csődbe az ország leggazdagabb városát.
További Poszt-trauma híreink
A Karácsony és a Magyar Péter által kézi vezérelt Tisza-csapat hibát hibára halmoz. Nincs rend, mára már ott tart a helyzet, hogy egymást is támadják.
Vitézy Dávid szerdán a Facebook-oldalán ugrott neki a főpolgármesternek:
„A Flórián téri felüljáró felújítása a vártnál hosszabb ideig tart és drágább lesz, emiatt a szerződést várhatóan módosítani kell, közölte a sajtóval ma a BKK. A hatályos szabályok szerint a BKK kiemelt közbeszerzéseinek ügyeiben a Fővárosi Közgyűlés bír döntési hatáskörrel. Ennek ellenére még a közlekedési szakbizottság tagjai is a sajtóból hallanak erről először. Itt tehát megint bűzlik valami. Ha nem volt megfelelő a felújítás előkészítése, az egy újabb csontváz a BKK Walter Katalin utáni szekrényében, ami a korábbi vezérigazgató távozása után borul ki - a súlyosan törvényellenes, százmillió bírságot kapott busztender és az Állami Számvevőszék szerint is szabálytalan tízmilliós prémiumok, és más szabálytalanságok mellett. Nem tudom, mi megy a háttérben, de a közgyűlési döntéshozók felé a transzparencia hiánya önmagában is gyanút keltő. Ez a sokadik eset, ahol Karácsony Gergely és a BKK a Közgyűlés háta mögött próbál intézni kiemelt jelentőségű gazdasági ügyeket.”
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Elképesztő!
A kérdés, hogy meddig tűrik ezt a szánalmas vergődést a budapestiek? Azért mindennek van egy határa.
Borítókép: Vitézy Dávid és Karácsony Gergely (Fotó: AFP)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Pétert kőkeményen megfenyegették Brüsszelből, ez már nem tréfa
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Brüsszel, Descartes és a Politico
Elvtársak, ha már hamisítotok, ügyesebben tegyétek!

Ez nagyon fog fájni Magyar Péternek, újra lecsapott a balosok rémálma
„Kijevben van minden adat, csökkentjük a nyugdíjadat.”
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Megérkezett az utolsó szög is Magyar Péter közéleti koporsójába
Ettől az egész Tisza Párt megrogyott.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Az öt legjobb Diane Keaton-film – Minden végzet nehéz + videó
A film bizonyítja, hogy a szerelemhez sosem késő.

Futótűzként terjed a neten: Wellor bevitte a kegyelemdöfést Magyar Péternek
„Árad a cicaadó, jön a Tisza-adó!”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Pétert kőkeményen megfenyegették Brüsszelből, ez már nem tréfa
A Tisza Párt elnökének a talpa alatt egyre forróbb a talaj.

Magyar Péter újabb hatalmas öngólján nevet az internet
Ismét csúnyán lebukott.

Brüsszel, Descartes és a Politico
Elvtársak, ha már hamisítotok, ügyesebben tegyétek!

Ez nagyon fog fájni Magyar Péternek, újra lecsapott a balosok rémálma
„Kijevben van minden adat, csökkentjük a nyugdíjadat.”





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!