Nagyon dicséretes és örvendetes, hogy találkozott egymással Novák Katalin köztársasági elnök asszony és Elon Musk, és egyetértettek abban, hogy a demográfiai problémák megoldásán dolgozni kell – méghozzá világszinten.
Bravó, Elon Musk!
Nagyon örvendetes, hogy találkozott egymással Novák Katalin és Elon Musk, és egyetértettek abban, hogy a demográfiai problémák megoldásán dolgozni kell.
Ettől függetlenül, Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb embere, a SpaceX, a Tesla és most már a Twitter, új nevén X tulajdonosa sajátos, furcsa ember, nehéz biztos véleményt mondani róla.
A barátaim körében is megoszlanak róla a vélemények: van, aki kiváló fickónak tartja, mert mind az űrhajós kísérletei, műholdjai, mind az elektromos autója egyaránt előbbre viszik az emberiséget.
Vannak viszont, akik egy hóbortos alaknak tartják, akit nem lehet még így sem komolyan venni.
Vannak, akik szerint, bár látszólag nem a fősodorhoz tartozik, hanem legalábbis átállt a republikánusok vagy a szuverenisták oldalára, de mindenesetre szakított a liberalizmussal – mely eleinte őt is jellemezte persze –, valójában egy csaló: szerepe az, hogy higgyük el, mi, nemzeti, konzervatív halandók, hogy vannak még ilyen remek emberek a dúsgazdag elitben, mint Musk, aki ellenáll a Nagyfiúk, a Rothschildok, Rockefellerek, a Wall Street, valamint például a WEF (Világgazdasági Fórum) elképzeléseinek. És ez nyugtasson is meg minket, ne akarjunk lázadni, hiszen ott van Musk, aki még Klaus Schwabnak (WEF) is kijelenti, hogy a nemzetállamok megszüntetése nem jó ötlet.
További Fricz Tamás blogja híreink
Vannak olyanok is, akik hisznek neki, pontosabban a jó – vagyis mainstreamellenes, szuverenista, konzervatív – irányában és meggyőződésében, valamint a Twitter által a médiaszabadság, véleménynyilvánítási szabadság érdekében tett lépéseiben, tehát hiteles fickó, akiben bízhatunk és bíznunk kell abban, hogy lesz ereje a globális elit őrült Great Reset-es világkommunista vágyának ellenállni.
További Fricz Tamás blogja híreink
S végül vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ő alapjaiban egy abszolút szuverén, szabad gondolkodású ember, aki a saját igazságérzete alapján ad igazat egyik vagy másik oldalnak, tehát valójában nem nevezhető sem demokratának, sem republikánusnak, sem globalistának, sem szuverenistának, hanem egy külön szféra, aki van olyan anyagi helyzetben, hogy azt mondjon és gondoljon dolgokról, amiket valóban komolyan, belülről elhisz és vall.
Nos, nehéz kérdés ez, mert sok mindent csinált már életében, ami vagy az egyik, vagy a másik, vagy a harmadik véleményt támasztja alá. Valóban dolgozott korábban együtt az Obama-kormánnyal, de azután nem értett egyet Donald Trump elhallgattatásával és azonnal lehetőséget kínált neki arra, hogy az X-en bármikor írjon és megnyilvánuljon, ugyanakkor a Starlink műholdas rendszerével kissé túlzottan beleavatkozott az orosz–ukrán háborúba az egyik oldalon, később viszont nagyon erősen kritizálta a demokrata adminisztrációt, s általában fellépett a vélemények szabad áramlása érdekében. És így tovább…
Nos elárulom, mi az én véleményem arról az emberről, aki nagyon is fontos ember az egész világ számára, ezért nem mindegy, ki ő.
Szerintem ő egy totálisan szuverén, kissé persze őrült – hisz minden zseni az valamennyire – ember, aki a véleményét minden formalizmustól, befolyástól mentesen alakítja, aki valóban képes egyszer a republikánusokat, máskor a demokratákat meglepni az Egyesült Államokban, illetve a globalistákat és a szuverenistákat az egész világon. Ő maga mondta el, ha bárki azt gondolja, hogy közéjük tartozik, akkor nagyot téved.
Ezért én is így állok hozzá: azt figyelem, hogy egyes esetekben mit tesz, vagy mit mond.
Legutóbb nagyot nőtt a szememben. Ugyanis tett egy bejegyzést a saját közösségi csatornáján egy olyan posztra válaszul, mely az afrikai migránsok tömegeinek Lampedusába érkezéséről közölt egy fotót. Azt írta röviden, de velősen: „The Soros organization appears to want nothing less than the destruction of western civilization.” Vagyis: „Úgy tűnik, a Soros-szervezet nem kevesebbet akar, mint a nyugati civilizáció elpusztítását.”
Lényeglátó mondat.
Musk pontosan tudja, mit mondott annak idején 2015-ben Soros: Európának évente egymillió (!) menekültre van szüksége.
Ez nyilvánvaló, hogy Európa pusztulásához vezetne.
További Fricz Tamás blogja híreink
Lehet, hogy Musk két nap múlva egy vitatható mondatot fog leírni ugyanitt valami másról, de ez nem cáfolja azt a tényt, hogy a fickó látja, mi történik a világban és ezt le is meri írni.
Több ilyen ember kellene a világon – nálunk hál’ Istennek van néhány.
További Fricz Tamás blogja híreink
Borítókép: A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin köztársasági elnök és Elon Musk, a Tesla Motors elektromosjármű-gyártó, valamint a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat alapító-vezérigazgatójának találkozója a Tesla közelmúltban átadott központjában, Austinban 2023. szeptember 25-én (Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula)
További Fricz Tamás blogja híreink
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lánczi Tamás: A legfőbb cél, hogy ne ismétlődhessen meg 2026-ban a 2022 előtti baloldali visszaélés - videó
Megrázó képek a magdeburgi terrortámadásról
Riadót fújt a Google: 3 milliárd ember került veszélybe, a hackerek már lesben állnak
Összeroskadt a német hírszerzés korábbi elnöke: konkrét pártok és politikusok felelősek a magdeburgi terrotámadásért
Michael Schumacher családja csodás örömhírt jelentett be
Orbán Viktorról is beszélt Vlagyimir Putyin évértékelő tájékoztatóján
Patriotizmus vagy halál
Sergio Pérez mégis marad a Red Bull Forma-1-es csapatánál
Családi lájk
Menczer Tamás: Ne higgy a balliberális mesének
Gulácsi is megszólalt, a Leipzig edzője valódi tragédiáról beszélt
Dárdai Pál fián állhat bosszút a terrorizmussal kapcsolatba hozott futballista