A Kádár-rendszer bosszúja: ma hatvan éve végezték ki 1956 utolsó vértanúit

Egy volt filmrendezőt, egy vájárt és egy műszerészt, az 1956-os forradalomban a Budapestre törő szovjet haderővel szemben hősiesen küzdő Baross téri felkelőcsoport három tagját végezték ki ma 60 esztendeje, 1961. augusztus 26-án. Nickelsburg László, Hámori István és Kovács Lajos értelmetlen meggyilkolása volt az utolsó felvonása annak a több száz halálos áldozattal járó vérengzésnek, amely 1956. december 15-én vette kezdetét Kádár János épülő szocialista államában. Soltész József cipész agyonlövésére párttagok vállalkoztak, fejenként 200 forintért.

A kivégzettek közül keveset lehet tudni Hámori Istvánról: korábban a filmszakmában dolgozott, sőt segédrendező is volt, ám a forradalom idején már kocsikísérő. Kovács Lajos vájár is jelentős szerepet töltött be a Baross téri fegyveres csoportban.

Nickelsburgot, akit ismerősei „Zsidó Laciként” emlegettek, családi tragédiák sorozatával sújtotta a világháború: édesanyját és három testvérét is a bergen-belseni koncentrációs táborban ölték meg a holokauszt során. Ő is munkaszolgálatos volt, de 1944-ben megszökött, és a háború végéig bujkált.

A háború után Nickelsburg meggyőződéses kommunista lett, belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, műszerészként pedig többször sztahanovista élmunkás volt. László ezt írja: „Belépett a Magyar Kommunista Pártba is, majd az MDP-ből 1950-ben ismeretlen okok miatt kizárták. Kizárásának évétől 1956 augusztusáig az ÁVH alkalmazásában állt. Valószínűsíthető titkos tagsága is az MDP-ben, mivel vallomásaiban 1952- től beszélt párttagságáról.

Az állambiztonsággal való kapcsolata hatással lehetett karrierjére is. (…) A gyakori munkahelyváltások a környezetében élőknek is feltűntek: amikor szomszédjai megkérdezték, miért változtatja ilyen gyakran a munkahelyét, mindig arra hivatkozott, hogy sehol nem találja meg a számítását. Sokszor beszélt arról, hogy a munkások megélhetése nagyon rossz az országban, és ezért nem ért egyet a párt- és kormányhatározatokkal. Kritikus megjegyzései esetében nem zárható ki a provokatív jelleg.”

Nickelsburg nős volt, egy gyermek apja – derül ki a róla szóló cikkekből. A felkeléshez október 26–27-e körül csatlakozott.

Kommunista múltja miatt egyesek gyanakvással és megrökönyödéssel fogadták szerepvállalását, mások visszaemlékezései viszont arra utalnak, hogy valós elégedetlenség hajtotta. A csoportban fegyelmet teremtett, és katonás, rámenős, esetenként erőszakos fellépésével tekintélyt vívott ki magának. A körülbelül 150 fős csoportot vezetésével három századba, szakaszokba és tízfős rajokba osztották.

Hamis vád

Számos forrás, mintegy beteljesítve Kádár törvénytelen rezsimjének akaratát, kész tényként kezeli, hogy Nickelsburg részt vett volna a Köztársaság téri pártház ostromában. Csakhogy ez a Nickelsburg által kivégzéséig, következetesen, rabtársai előtt is tagadott vád valószínűleg nem felel meg a valóságnak.

László Dávid Márton a disszertációjában így fogalmaz: „Az ügy gyors, de kíméletlen befejezése érdekében tehát fontos volt annak igazolása, hogy a Baross tériek is jelentősen érintve voltak abban a Köztársaság téri eseménysorozatban, melyet a Kádárék a forradalom negatív színben történő bemutatására igyekeztek felhasználni. A logikát követve a politika joggal várt – rendelt – ebben az ügyben is szigorú ítéletet a bíráktól, akik az utolsó nagy Baross téri perben meg is feleltek ezeknek az elvárásoknak.”

Fotó: Wikipédia

A történész kijelenti: „A dokumentumok alapján tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy bár a Köztársaság téri harcban több Baross téri fegyveres részt vett, a Baross tériek szervezett részvételét, amely az idézett koncepcióban is szerepel, bizonyítani nem lehet. Feltételezésem szerint Timusék Keleti pályaudvaron székelő csoportja és – Pásztor Géza szerint – a Garay téri csoport vett részt aktívan az ostromban a környékbeli csoportok közül, illetve – az említetteken kívül – több olyan személy is ott volt, aki később állt a Baross tériek közé.”

László egyébként Timus Lajosról megjegyzi: „Timus Lajos valószínűleg a vádlott-társaira tett súlyosan terhelő vallomásainak köszönhette megmenekülését, rá 15 éves börtönbüntetést szabtak ki.”

Disszertációjában László kiemeli: „Ez a kérdés (mármint hogy Nickelsburg részt vett-e a Köztársaság téri pártház ostromában – a szerk.) nem csupán történeti érdekesség, hanem nagyon fontos az eljárások szempontjából. Ha ugyanis a Baross tériekhez Timusék a pártház ostroma előtt csatlakoztak, akkor Nickelsburg felelősségre vonható ezért. Pontosan ez volt a kihallgatók célja, ezért változtatták meg a tényeket, és jegyzőkönyvezték az október 30. előtti csatlakozási dátumot. Mivel azonban tudjuk, hogy a két csoport egyesülése október 31. valósult meg, Nickelsburg nem volt felelős a Köztársaság téren elkövetett cselekményekért.”

Tragikus tévedés: hazajött Bécsből

Nickelsburgról tudjuk, hogy a forradalom leverése után Ausztriába távozott, ám ott egy végzetes döntést hozott. „Nickelsburg és Almássy György (Nickelsburg sógora – a szerk.) december 2-án találkozott a Keleti pályaudvaron, ahonnan 16 óra körül értek Levél községbe.

Fotó: Hírado.hu

Onnan gyalog folytatták az utat Nickelsdorfig, ahova 19 óra tájban érkeztek meg. Nickelsdorfból teherautón utaztak Bécsbe. (…) Nickelsburg bement a JOINT-hoz (Zsidó Szociális Segély Alapítvány), hogy jövetelének bevallott célját elintézze, azonban óriási csalódás érte.

Fotó: Wikipédia

Nem kapott 1800 schilling gyorssegélyt, de még a várólistára sem vették fel. Azt mondták neki, hogy rengeteg igénylő kérését nem tudják teljesíteni, ezért ideiglenesen leállították a segélyezést. Nickelsburg László nagyon elkeseredett, mert mindössze 20 schilling gyorssegéllyel volt kénytelen távozni. (…) Nickelsburg – sógora és sógornője tanácsa ellenére – 1956. december 4-én reggel útnak indult Magyarországra. (…) Másnap szintén vonattal érkezett meg Budapestre. 1956. december 14-én letartóztatták.”

A hóhérok nyilatkoznak

További kapcsolatfelvételt kilátásba helyezve Nickelsburgot december 21-én elengedték. 1957. február 11-én tartoztatták le újra, és az ellene folytatott nyomozást július 10-én lezárták. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Büntetését töltötte, amikor 1959. november 12-én új nyomozást indítottak ellene.

Az állítólagosan előkerült „újabb bizonyítékok” miatt 1960. június 21-én perújítási nyomozást rendeltek el ügyében. Ekkor próbálták mindenáron ráhúzni, hogy részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában.

Az új perben, 1961. július 15-én halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Kegyelmi kérvényét elutasították, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1961. augusztus 21-én jóváhagyta halálos ítéletét.

1961. augusztus 26-án a Magyar Nemzet címlapján kedélyes cikket közölt a szociológus hátterű Szántó Miklós tollából egy francia vendégről, aki Magyarországon járva szinte ájuldozik a megtapasztalt demokrácián és nyitottságon: „Előítéleteiről kiderült, hogy hamisak, viszont az emberek arcán valódinak bizonyult a derű. Magával hozott nehéz aggályai és súlyos kételyei a valóság mérlegén könnyűnek találtatván, elpárologtak.” A Népszabadság aznapi száma leközli Pintér István és Szabó László nyugatnémet riportsorozatának utolsó előtti részét. A háborús bűnösökről szóló sorozat fejezetcíme: „A hóhérok nyilatkoznak”.

A vádlott is megszólal

Az utolsó szó jogán Nickelsburg megrendítő higgadtsággal és pontossággal fogalmazta meg Kádár János vérbírái vádjának alaptalanságát: „Olyan bűncselekmények miatt állok a bíróság előtt, amelyeknek a gondolata is távol áll tőlem. (...) Ez az eljárás olyannak tűnik előttem, mint a középkori boszorkányperek. A nyomozó hatóság a halálomat akarja. (...) Az ügyben hamis tanúkat alkalmaztak, illetve a nyomozó hatóság a tanúkat az időpontok tekintetében megtévesztette. A legfőbb ügyész képviselője a vádbeszédében ellenem akart hangulatot kelteni. (...) Kérem a bíróságot, hogy az ügyemet alaposan és lelkiismeretesen vizsgálja ki, és hozzon igazságos ítéletet.”

„Helyrehozhatatlan ítéletek”

Zinner Tibor tanulmányából kiderül: Hámori Istvánt, Kovács Lajost és Nickelsburg Lászlót Budapesten, a Gyűjtőfogházban akasztották fel 1961. augusztus 26-án.

A történész, egyetemi tanár, az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás kutatója Halálos évtized a „Népköztársaság nevében!” című munkájában így fogalmaz:

„Az 1956. december 15-e és 1961. augusztus 26-a közötti időszakban kivégzettek számát a kutatás 341 főben rögzítette. A későbbiekben további 36 halálraítéltet akasztottak fel 1966. október 13-ig. Tíz esztendő alatt a kivételesen súlyos, azaz a soha vissza nem fordítható, helyrehozhatatlan ítéletek végrehajtásával 377 személy vesztette életét Magyarországon. Kiket, és ennyit vagy több főt végeztek ki – ez itt a kérdés.”

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: Harckocsi magyar zászlóval a Haller utca és a Balázs Béla utca torkolatánál. Forrás: Wikipédia