Egy másik ilyen ünnepelt támadást 2023 októberében hajtottak végre, amikor Ukrajna ATACMS Block IA ballisztikus rakétákkal mért csapást a luhanszki nemzetközi légikikötőre és a Berdjanszki légibázisra. A támadás során több Mi–8-as és Ka–52-es helikopter semmisült meg, továbbá az azokat ellátó infrastruktúra is jelentős kárt szenvedett.

A harmadik és talán legsikeresebb támadások a Pókháló akció keretében történtek, ez év június elsején, amikor száznál is több becsempészett ukrán drón mért csapásokat a Belaja, Djágyilevo, Ivanovo Szevernij, Olenya és Ukrajinka légibázisokra. Ukrán források szerint 41 orosz repülőgépet ért támadás, ezek közül legalább tíz teljesen megsemmisült. Az akció drámai csapást mért az orosz stratégiai légierő több komponensére, Tu–95-ös és Tu–22M3-as bombázókra, továbbá egy A–50 légtérellenőrző és ellenőrző repülőgépre.

Szigorúan véve ezeknek a támadásoknak egy része nem minősíthető stratégiai légicsapásnak, mivel a célpontok – merev-, illetve forgószárnyas repülőeszközök, illetve haditengerészeti egységek – harcászati célpontnak tekintendők. A támadások lélektani hatása azonban egyértelműen stratégiai szintű volt.

A második kérdés, amit meg kell válaszolnunk, az az alkalmazott haditechnikára vonatkozik. Márpedig ezen a téren egy igen érdekes evolúciót láttunk a háború folyamán.

A háború kezdeti stádiumában Ukrajna a meglévő eszközeihez nyúlt, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat és módosított légvédelmi rakétákat vetve be az orosz célpontok ellen. A háború második szakaszában a nyugati „csodafegyverek” alkalmazását láttuk, főleg műveleti szintű, de hadászati csapások mérésében is. Itt a már említett ATACMS mellett a Storm Shadow és a Scalp cirkálórakétákat kell megemlítenünk. A harmadik szakaszban egyre inkább a drónoknak jut kulcsszerep a stratégiai bombázóakciók kivitelezésében. Érdemes megjegyezni, hogy ezzel párhuzamosan a tengeri hadszíntéren is tanúi voltunk egy hasonló folyamatnak, a tengeri drónok térnyerésének a tengeri cirkálórakéták rovására.

Harmadjára, de nem utolsósorban érdemes feltennünk a kérdést, hogy milyen hadászati kihatásai voltak/vannak ennek az ukrán stratégiai bombázókampánynak, és mik az Achilles-sarkai?

Kezdjük talán a kampány mérőadataival.

2022 februárja és 2025 augusztusa között az ukrán bombázókampány elpusztított 20-25 orosz stratégiai bombázót, egy légtérellenőrző repülőgépet, tíz-tizenkettő vadászgépet és tizenöt–húsz forgószárnyas légi eszközt. Továbbá sikerült károkat okozni katonai és kettős felhasználású infrastruktúrákban, úgymint repülőterekben, üzemanyag- és lőszerraktárakban, lokátorokban, harcvezetési pontokban stb.

Ezek a veszteségek jelentősen erodálták az orosz stratégiaibombázó-flottát, károkat okoztak a taktikai repülésnek, az erőforrások visszavonására, szétszórására és gyakori mozgatására kényszerítve az oroszokat.

Hogy milyen hatással voltak ezek a károk az oroszok stratégiájára és a háború menetére? A válasz erre az, hogy igen nehéz ilyenfajta, egyértelműen észlelhető hatást kimutatni.

A feltételezés, hogy ezekkel a kinetikus, illetve lelki hatásokkal befolyásolni lehet a háború menetét, eleve túlzott optimizmustól szenvedett. Amit a szövetségesek a második világháborúban ezernél is több, nehézbombázókból álló hullámokkal nem tudtak elérni Németország ellen, az igen valószínűtlen, hogy a területileg nagyságrendekkel nagyobb Oroszország ellen elérhető nagyságrendekkel szerényebb eszközökkel.

Az is naiv elképzelésnek bizonyult, hogy a drónok és a rakéták egyfajta ersatz (helyettesítő) stratégiai légierőként képesek működni. Talán a jövőben ez majd valamikor lehetségessé válik, de egyelőre ez még a hiú ábrándok kategóriájában marad, ahogy az bizonyítást nyert nemcsak Ukrajnában, hanem a tizenkét napos izraeli–iráni háborúban is. A drónok, a cirkálórakéták és a ballisztikus rakéták képesek károkat, fájdalmat okozni, de nem képesek a „szegény ember stratégiai légierejeként” hatékonyan szerepelni.

A nagy pontosságú nyugati „csodafegyverek” sohasem álltak rendelkezésre kellő mennyiségben, a stratégiai drónok pedig csak igen minimális bombateher szállítására bizonyultak alkalmasnak. Az egyenlet végül is igen egyszerű. 

A hírszerzési fölény, a pontosság, a fejlett robbanófejek segítenek, de a minőség csak egy bizonyos pontig képes kiváltani a mennyiséget. Ha Oroszország a maga sokkal jelentősebb hadászati bombázóképességével nem volt képes a kívánt hatás elérésére Ukrajnában, akkor miért feltételezzük, hogy az ukránok képesek lesznek ezt a hatást elérni a maguk szerényebb eszközeivel Oroszországban?

Az ukrán stratégiai bombázókampánynak igen jelentős szerepe volt, van és lesz a politikai, illetve a lélektani hadviselés terén, de a kinetikus hatásait tekintve jóval szerényebb sikereket mondhat a magáénak, mint ahogy az a média lencséjén keresztül megmutatkozik.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa