Kondor Katalin

Állni látszék az idő….

Újabb és újabb háborús gócok bukkannak fel, a régebbi fenekedők sem akarják abbahagyni háborús politikájukat és igyekezetüket, mintha valami ördögi haláltáncot járna a világ.

Kondor Katalin

ukrajna béke világ urai közel - kelet 2026. 01. 07. 5:25

Fotó: TOMAS CUESTA

És még csak a szekér sem halad. Legalább is az általános „világbékekötést” illetően. Pedig az új esztendőben nem ezt vártuk. Újabb és újabb háborús gócok bukkannak fel, a régebbi fenekedők sem akarják abbahagyni háborús politikájukat és igyekezetüket, mintha valami ördögi haláltáncot járna a világ. Mintha mindenki a másikat okolná, az erősebb országok a gyengébbek megregulázására törekszenek, s napnál világosabb, hogy világpolitikai „fontosságukból” jottányit sem akarnak engedni, éljenek a Föld nevű bolygó bármelyik szegletében.

Aki kicsit is figyeli a világpolitika nagyjait, azoknak látniuk kell, hogy valódi békét itt jószerével senki sem akar. Ukrajna úgy szeretne győzni – persze nem a létező és valós győzelemre alkalmatlan polgáraik háborúba terelésével –, hogy dőljön a pénz a háború folytatásához, és még véletlenül se kelljen rendet rakni például a mérhetetlen korrupciót illetően meg számos vitatott kérdéssel kapcsolatban. Mi itt, a szomszédban meg rendre leckét kapunk arról, milyen is egy proxyháború. A Közel-Keleten sem arról szólnak a mindennapok, hogy látnánk a békességóhajtás bizonyítékait. Még a Távol-Kelet is izeg-mozog, húzogatja az óriás bajszát nap mint nap, nem beszélve a legújabb venezuelai, kábítószerellenesnek hívott csatározásról, melynek híre pillanatok alatt bejárta a földgolyót, minden politikus mondta a magáét, bizonyítva, hogy ki vannak képezve a háborúzások megítélését illetően. No és a fenekedéseket is naponta érzékelhetjük, éppen a minap olvastam szakértői véleményt arról, hogy az ukrán dróntámadás Putyin novgorodi nyaralója vagy telelője ellen csakis nyugati támogatással valósulhatott meg. Mindenesetre ezt a pár példát csak azért említettem, mert naponta érzékelhetjük, hogy az ígéreteket, a szándékot illetően, miszerint békét kell teremteni, bizony állni látszék az idő. Magyarán fogalmunk sincs róla, hogy elkövetkezik-e hamarosan az áhított – avagy egyesek szerint éppen hogy nem kívánatos – béke, s annak mi lesz a hozadéka, mi lesz az ára és milyen is lesz az valójában.

Amúgy a most élő nemzedék már évek óta napjában jó sokszor kénytelen hallgatni a demokráciáról. Mégpedig arról a demokráciáról, amit uniós politikai vezetőink annak gondolnak. Csak valahogy úgy tűnik, senki sem képes definiálni, bocs, meghatározni, mi is az. Ugyanis egy ilyen orosz–ukrán „konfliktusban” – hű, de utálom ezt a szót – az embernek fogalma sincs, mi az a demokrácia. Vajon az, hogy kiterjeszthetik a háborút? A hátunk mögött? Azt, hogy elvehetik több ország pénzét, holott semmi köze az orosz–ukrán belháborúhoz? Ez tényleg demokratikus? Az demokrácia, hogy Von der Leyen és csókosai kizárólag diktatórikus parancsokat osztogatnak Magyarországnak, például a menekülteknek álcázott bűnözők befogadását illetően, milliárdokat elvéve tőlünk? Ez nem demokrácia, hanem rablás és közönséges terror.

Kedvenc újságíró kollégáim egyike a minap amolyan új esztendei kívánságként azt írta lapunkban: „Élvezzük ki ezt a világvége előtti zajongást, s reménykedjünk, hogy mégsem jön el!” Megpróbálhatjuk élvezni, bár én alkatilag nemigen vagyok rá alkalmas. Reménykedni tudok, de valahogy engem nem suhintott meg a világbéke szele. Sokkal inkább azt látom és érzem, hogy ez valami haláltánc, ami a Föld nevű bolygón folyik. Egy csapda, amibe fokozatosan toltak bele bennünket. Ezt kívánják nekünk a világ urai, ezek parancsolgatnak mindenkinek, ezek hagyják, hogy migránshordák akadályozzák életünket, öljék és erőszakolják gyermekeinket, templomokat és csodálatos műtárgyakat szentségtelenítsenek meg, és persze gyilkoljanak, ha éppen arra van kedvük. Ha lehet, a keresztény ünnepeken. Ennyi a mi szabadságunk.

A fenti sorokat az elmúlt évtizedben ugyanilyen szavakkal is megírhattam volna így az új esztendőbe lépés idején, mert cáfolhatatlan, hogy szűkebb életterünkben, amit sajnos Európának mernek nevezni, sőt egyesek büszke nőnek, semmi sem változott az elmúlt esztendőkben. Pontosabban minden romlott. Eljutottunk egy olyan szakaszba, ahol és amikor hiába kívánjuk, hogy el a kezekkel az életünktől, s helyettünk ne döntsön senki, mégis döntenek – s rosszul döntenek – a világ urai. Akik a saját kényük-kedvük érdekében mindenre képesek. S ha távlatokra gondolok, a kiindulási alap, melyben most vagyunk, azt mutatja, hogy bizony „állni látszék az idő”, a szekér pedig cseppet sem halad. Mert hagyjuk, hogy álljon. Durvább szóval át vagyunk verve. Nem éppen jó érzés ilyen tényekkel és gondolatokkal új esztendőt kezdeni. Csakhogy amit az ember elrontott, azt más nem tudja kijavítani, megjavítani, csak saját maga. Az ember.

A szerző újságíró