Az elmúlt évtizedben látott, nemzetközi méreteket öltő válságok tekintetében mi, magyarok már megszokhattuk, hogy országunk szellemi értelemben egy lépéssel majdnem minden esetben előrébb jár az úgynevezett fősodorban lévő, Brüsszel irányában indokolatlan mértékben megfelelési kényszert felmutató országokhoz képest. Ha visszaemlékszünk, a 2015-ös európai migrációs válság kicsúcsosodásakor éppen a magyar kormányfő volt az egyetlen Európában, aki ki mert állni a szigorú határvédelem és a kulturális szuverenitás fontossága mellett.

Mint ismert, a Brüsszel által erőltetett, lassan és drágán érkező vakcinakészítmények helyett Magyarország a keleti kapcsolatait kihasználva fajlagosan olcsóbban és gyorsabban jutott oltóanyaghoz, mint a nyugati országok, amely felbecsülhetetlen előnyt jelentett a magyar emberek szabadságának visszaszerzéséhez, illetve a gazdaság újra indításához. Majd amikor 2022 február­jában nyílt összecsapássá fajult az orosz–ukrán konfliktus, a korábbi trendeket követve Orbán Viktor volt az egyetlen euró­pai politikus, aki leplezetlenül kiállt a diplomácia fontossága mellett hangsúlyozva, hogy a konfliktus egyetlen megoldását a tárgyalások hozhatják el.

Ám ami számunkra a megszokottságot, ebből fakadóan pedig a kiszámíthatóságot jelenti, az könnyen lehet, hogy az Európában tőlünk távolabb fekvő, gazdasági és katonai értelemben robusztusabb országok számára újdonságnak számít. Példának okáért, ha átlapozzuk a francia politikai elittel folyton-folyvást, szinte zsigerileg kritikus sajtóorgánumok egyes évösszefoglalóit, minden jel arra enged következtetni, hogy az a fajta orbáni előrelátóképesség, amely itthon megszokottá vált, egy kifejezetten irigylésre méltó képességként van számontartva Nyugat-Európában.

E megállapítás alátámasztásaképpen épp a tavaly december elején megtartott EU-csúcs zárását követően elhangzott francia elnöki mondatok szolgálnak, amelyek keretében Emmanuel Macron francia elnök az elmúlt évekhez képest száznyolcvan fokos fordulatot véve elmondta, hogy meglátása szerint Európa érdekét szolgálná az, ha ismét kiépülne a párbeszéd lehetősége Moszkvával. Mint mondta, „azt hiszem, ismét hasznos lesz beszélni Vlagyimir Putyinnal […] érdekünk, hogy megtaláljuk a keretet ahhoz, hogy kellő formában felújítsuk ezt a párbeszédet, ellenkező esetben egymás között fogunk tárgyalni”.

Hiszen a szakértői vélemények egy része jogosan tért ki arra, hogy bár Macron diplomáciai nyitottsága üdvözlendő a párbeszéd újra nyitásának tekintetében, ez az álláspont nem a politikai innováció, hanem sokkal inkább a józan ész szüleménye, ami ráadásul már egy jó ideje jelen van az európai politikai közbeszédben.