A levert forradalomból hamar „ellenforradalom” lett, később „sajnálatos októberi eseményeknek” nevezték, mígnem három évtizedre rá – egy merész fordulattal – népfelkelésnek. Ma újra forradalom.

A felemás rendszerváltást zavaros, elmaszatolt évek követték, közben a gyakorlott átöltözők jelszóleleménnyel álltak elő: „1956 mindnyájunké!” Szinte ordít belőle a hazugság. Hogyan is lenne mindnyájunké az a forradalom, amelyben az egyik magyar a barikádon védte a hazát, miközben a másik maga hívta ránk az idegen agresszort? Amikor az egyik a bitót is vállalta a nemzetért, a másik alig várta, hogy pufajkát ölthessen.

Október 23-a „szocialista értékeléséről” Pongrátz Gergely, a Corvin köz hajdani parancsnoka így vélekedett: „Hogy Nagy Imre lett volna »a forradalom miniszterelnöke«? Ugyan! Mindössze miniszterelnök volt a forradalom idején. A kettő nem ugyanaz. A forradalom kitörésekor éppen ő volt kéznél, ő volt a »jó kommunista«.” Elgondolkodtató az is, amit az ifjú Orbán Viktor mondott 1989-ben a Hősök terén, az újratemetés szónoki pulpitusán: „Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat.”

Kicsit előreszaladtam.

Miközben a napi történelem zavaros sodrásán merengtünk, a puccsal hatalomra került Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a forradalom félszázados évfordulóján – tizenöt éve – rendőreivel véresre verette a nagy napra emlékezőket. Magyar a magyart. Pontosabban: „magyar” a magyart. Tamási Lajos ötvenhatos verse újra megelevenedett: „El ne felejtse, aki él, / hogy úgy született a szabadság, / hogy pesti utcán hullt a vér.” Üzenet volt ez a javából: ők nem akarják átállítani az órákat. Pedig emlékszünk, hogy Gyurcsány pártja, az 1990-es választásokra „megtisztult” MSZP mekkora igyekezettel, „Nagy Imre-örökösként” vetette bele magát a „megújult” közéletbe. (Napi hír: a Gyurcsány-csapat a mostani évfordulóra is szervezkedik. A békemenetet záró Orbán-beszéd után – az Andrássy út túlsó végén – maga Gyurcsányné, Apró Antal unokája fog szónokolni. Vajon miről?)

Hatvanöt év telt el, de a forradalom igazából még mindig nem fejeződött be. Sok az elvarratlan szál. A régiek egy része talán eltakarodott, de jöttek helyettük jól kiképzett ifjabb titánok. Újra és újra jönnek. Fegyveres megszállók helyett most idegen zsoldban álló liberálisok akarják a vesztünket. Egy szabadságnemzet mindig „útban van”. Érteni vélem József Attila sorait: „dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét”.

Vajon mit szólna ma Petőfi, ha most végignézne az elszaladt, gyomlálatlan emberöltőkön? Hogy elzúgott forradalmaink sem tanítottak meg minket arra, ne torpanjunk meg a szelíd nyesésnél… Igaz, versében már figyelmeztetett: „Kaszálhatod a fűt világvégeig, / Holnap kinő az, ha ma lenyesik. / Tördelheted le a fa lombjait, / Idő jártával ujra kivirít.”

Ébresztő, Magyarország!

Borítókép: Kurucz Árpád