Ügyvédi búcsúm Gyurcsánytól
A visszavonulásnak tizenkilenc évvel korábban kellett volna megtörténnie.
A visszavonulásnak tizenkilenc évvel korábban kellett volna megtörténnie.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriuma, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöksége, minden tagja és támogatója őszintén gyászolja dr. Balsai Szabolcsot, osztozva a család és a barátok fájdalmában.

Az elemző szerint a Demokratikus Koalíció vezetőjének egyetlen célja van, mégpedig a saját és pártja pozícióinak megtartása és erősítése.

Szerinte a 2006-os események rendfenntartóira ma is számtalan élő mementó emlékeztet.

Nem merülhet feledésbe a nemzet ellen 2006-ban elkövetett gyalázat

Ezen a napon rohanták le a bukott miniszterelnök azonosító nélküli rendőrei a Fidesz belvárosi rendezvényén résztvevőket.

A 69 évesen elhunyt Gabriellától családja és barátai búcsúztak.

A 2006-os brutális rendőri fellépés után kilenc évvel 14 rendőrből 12-t a Fővárosi Törvényszék felmentett.

Nemzeti Jogvédő Szolgálat: 2006. szeptember 19–21-én, majd október 23–24-én több ezer ember alapvető politikai szabadságjogait sértették meg.

A bukott kormányfő mindenáron megőrizné vezető szerepét a baloldalon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Háborúra készül Berlin.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.

The ice rink set up in front of the Great Reformed Church in Debrecen has been awarded the title of Europe’s Best.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.