2006. szeptember 20-án a békés tüntetők egy részét, illetve a rosszkor és rossz helyen, a Blaha Lujza tér, Oktogon, Magyar Rádió környékén tartózkodókat a rendőrök nagy számban állították elő, majd az egy nappal korábban a Magyar Televízió előtt valóban előforduló hivatalos személy elleni erőszak vádjával sokukat előzetes letartóztatásba helyezték. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő ügyvédjeként képtelen vádakkal találkoztam.
Erdélyi védencem szeptember 20-án este erdélyi és kárpátaljai kőműves barátaival a Blaha Lujza téren sörözött, de egyedül ő viselt narancssárga ruhát, ezért a rendőrök őt „Büdös fideszes!” felkiáltással előállították, később azzal vádolták, hogy viperabottal támadt a rendőrökre. Ügyfelem egyik vádlott-társa egy hajléktalan volt, aki a vád szerint közelről, mintegy hetven méterről dobott követ a rendőrök felé. Ha e dobás ilyen távolságból talált volna, diszkoszvetésben olimpiai bajnok lehetett volna: Ez az abszurditás a Monty Python filmjeibe való!
2006. szeptemberben Gyurcsány a televízióban nagy nyilvánosság előtt példamutatónak nevezte a rendőrök kemény fellépését.
Mindez szándék erősítőleg hatott azokra a rendőrökre, akik 2006. október 23-án az utcán voltak, ezért a volt kormányfő szavai az október 23-i rendőri bűncselekmények tekintetében pszichikai bűnsegélynek tekinthetők.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!