Mielőtt belevágunk, fontos tisztán látni néhány dolgot. Először is tudnunk kell, hogy miközben felelősnek érezzük magunkat, a siker nem csak rajtunk múlik.
Érezzük kötelességünknek, hogy saját családunkban, az általunk elérhető közösségekben kezdjünk párbeszédet a bennünket követő generációk tagjaival, de ne csüggedjünk el, ne adjuk fel azonnal, ha sikertelen a próbálkozásunk.
A nyiladozó értelmet több tényező befolyásolja minden fiatal esetében, és ezek között csak az egyik a szülői, rokoni vagy ismerős felnőtt szeretetteljes odafordulása.
Nagyon jelentős a pedagógusok szakértő nevelőmunkája, ami nem merülhet ki a tananyagba foglalt ismeretek átadásában. Különös felelősség hárul a magyar nyelv és irodalom-, a történelemtanárokra, az osztályfőnökökre.
De emlékszem olyan kémiatanáromra is, akitől kísérletezés közben nélkülözhetetlen tudást kaptunk az élet nagy dolgairól is, ami később fontosabbnak bizonyult, mint az, hány vegyértéke van az oxigénnek. A direkt pártpolitikát persze távol kell tartani az oktatási intézményektől, az viszont nem fordulhat elő, hogy egy középiskolásnak lövése se legyen arról, milyen háború dúl a szomszédban, és miért vált a közbeszéd legfontosabb témájává a béke. Mert bármilyen hihetetlen, gyakorló pedagógusoktól tudom, hogy sok ilyen diák létezik ma hazánkban.
De el kell fogadnunk, hogy szerető szülők, kiváló pedagógusok így együtt sem mindig képesek saját értékrendjüket maradéktalanul átadni a gyerekeknek, mert ebben a folyamatban rendkívül erős az úgynevezett kortárscsoport hatása, vagyis az, amit a fiatalok egymástól látnak, tanulnak, egymást formálva építenek be a gondolkodásukba. Ráadásul ezt az igen erős hatást torzítja leginkább az a tény, hogy az érintett generációk idejük nagy részét abban a digitális térben töltik, aminek veszélyeitől próbáljuk megvédeni őket. Nincs tehát könnyű dolgunk.
Be kell hatolnunk ebbe a térbe, és a gyerekeink által használt eszközök, felületek és kommunikációs műfajok segítségével kell megszólítanunk őket. Ugyanakkor minden erőnkkel rá kell vennünk ezeket a generációkat, hogy jöjjenek le ezekről a felületekről minél többször, jöjjenek vissza a valóságba, és ott legyenek velünk, hogy együtt tudjuk megalapozni a jövőjüket.
Mi hisszük, hogy vannak valóságos dolgok – mondta Orbán Viktor a beszédében. – Valóság Magyarország, a hazátok. Valóság a szabadság is, amiért harcoltak és meghaltak a nagyszüleitek. Valóság a támadás is. A békénk, a szabadságunk és a biztonságunk veszélyben forog. Ez a való világ.
Szükség van újra azokra a fiatalokra, akik magasra emelik a szabadság zászlaját. „De vajon ma számíthat-e rátok a hazátok?” – tette föl a kérdést a szónok. És nyilván azért tette föl a kérdést, mert bízik benne, hisz abban, hogy a többség igennel válaszol.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!