Ülök az ólban megdöbbent disznótársaimmal, és a köszörűkövön síró kés éles hangját hallgatva azon tűnődöm, jobb volt-e, amikor még békák voltunk a lecsapolandó mocsárban. Persze akkor sem bennünket kérdeztek meg arról, fel kell-e számolni azt a kis jólétet is, amit a posztkommunista dúlás ellenére összehoztunk magunknak. Nem érdekelt senkit, mit szólunk ahhoz, ha valami homályos cél érdekében megfosztanak szűkre szabott életterünk maradékától is.
Nem kell félni, nem fog fájni, mondták eleinte, később annyit azért beismertek, mindenkinek nagyon fájni fog, de csak rövid ideig, aztán jön majd a Kánaán.
Így hazudtak szemérmetlenül. De nyilvánvalóan le akarták csapolni a mocsarat, ahogy ők nevezték tönkretett, csődbe taszított hazánkat, vagyis brutális megszorítócsomagot varrtak a nyakunkba, elviselhetetlen adóprésbe szorították a magyarokat, hogy megfeleljenek brüsszeli tartótisztjeik elvárásainak. Majd annak rendje és módja szerint bele is buktak. És ez így rendben is volt.
Most azonban azt hazudják, minden sokkal jobb lesz, csak szavazzunk rájuk. A disznótor szerintük azt jelenti, hogy mi, malacok annyit ehetünk és ihatunk, amennyi belénk fér, mindenki nagyobbra cserélheti az ólját, és olyan szabadok leszünk, mint a madár.
Csak ne sírna a háttérben az a fránya köszörű. Mert azt sírja keservesen a fülünkbe, hogy drasztikus adóemelésre van szükség minden adónem esetében, be kell vezetni a vagyonadót is, az egészségügy pedig legyen fizetős. Mivel túl sokáig élősködünk az amúgy is túlságosan bőkezű nyugdíjkasszán, a nyugdíjakat is meg kell adóztatni, a tizenharmadik havi hülyeség, a tizennegyedik maga az elmebaj. El kell törölni a rezsicsökkentést, a családtámogatást, az otthontámogatást, mindent, ami miatt az utóbbi esztendők kicsit elviselhetőbbé váltak a járványok és a háború ellenére. Amikor megkérdezzük, hogy ugyan miért, akkor letagadják az egészet. Nincs ilyen terv, ha van, akkor hamisítvány, a mesterséges intelligencia csinálta, ők éppen az ellenkezőjére készülnek. Ebben a hangzavarban felmerül minden potenciális áldozatban a kérdés: lehet, hogy mégis a mi vérünk megcsapolására élesednek azok a köszörűn vinnyogó kések?
A lecsapolt mocsár kiszáradt helyén lomha földi békákként szanaszét görögve elő tudtuk venni jobbik énünket, és józan megfontolások mentén összefogva elzavartuk – reményeink szerint örökre – a mások pénzéből mindig kifogyó posztkommunista bagázst.
De böllérként fenekednek ellenünk újra, és ez már vérre megy. Nem véletlen az önkéntelenül szájukra toluló szóképek hangulati változása. A békák még dönthettek sorsukról, a disznóknak jobb, ha nem tudnak semmiről. Ehhez képest, amikor sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak néztek bennünket, legalább elpusztítani nem akartak. Mára összeverődött az agresszív csőcselék összes reaktivált ügynöke, akiknek annál jobb, minél rosszabb nekünk. Mondjuk ki tehát bátran, ezek ugyanazok. Ismét azok akarják a javunkat, akik kíméletlenül kifosztottak bennünket már a Bokros-csomag idején.
Be is jelentkezett a mester a karcsúsított méregzsáknál, hogy lennének még eltitkolható ötletei a sanyargatásra.
Ugyanazok, akik a már említett módon a szakadék szélére sodorták az országot, és nyugati jólétet hazudtak, miközben majd belebolondultak, hogy kormányzásnak tűnjön semmittevésük. A Temuról rendelt zsebmessiás nem eltakarította Gyurcsányt, csak helyet cserélt vele. A szakértőt imitáló balliberális slepp így őt szolgálja. De majd bele őrül, hogy nem lehet erőszakkal megbuktatni a nemzeti kormányt, várni kell áprilisig. Hiszen addig még ki tudja, mit szivárogtat ki az a sok agyhalott a rusnya disznóknak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!