Ma már szinte hihetetlennek tűnik, de Venezuela nem is olyan rettentő régen a virágzó gazdaságával, széles középosztályával még kifejezetten vonzó országnak számított, többek között 1956-ban kivándorolt honfitársaink számára is. Ennek állított emléket évtizedekkel ezelőtt az Irány Caracas című magyar tévéfilm, a tévedések egyfajta vígjátéka. Most azonban kevésbé vígjátéki szerepben Donald Trump vette az irányt Caracas felé, hogy megdöntse Nicolás Maduro szélsőbaloldali „elnök” uralmát. Az idézőjel azért dukál, mert a venezuelai vezető – akit most becses nejével együtt az Egyesült Államokba hurcoltak felelősségre vonásra – elcsalta a 2024-es elnökválasztást, hogy megőrizze hatalmát.
Maduro, illetve elődje, Hugo Chávez uralma elől nyolcmillióan menekültek már külföldre a kommunista uralom alatt az energetikai infrastruktúrájában is lepusztított, élhetetlenné tett országból, amelyben már vécépapírt sem lehetett kapni; ez a népesség negyedének felel meg.
Aki úgy véli, hogy María Corina Machado, a venezuelai ellenzék emblematikus alakja véletlenül kapott tavaly Nobel-békedíjat, az túlságosan hisz a véletlenekben.
A mostani amerikai művelet mértékében meglepő volt, ugyanakkor előzményeivel együtt nem váratlan. Trump kormánya az utóbbi hetekben érezhetően fokozta a nyomást a nagybani kábítószer-kereskedelemmel vádolt caracasi rendszerre, halálos áldozatokkal is járó tengeri megtorlóakciókat végrehajtva, a végén már venezuelai kikötőt is megtámadva. Trump, akivel kapcsolatban gyakran felmerül, például az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hogy kivonul a nagyvilágból, és Európára hagyja, ami Európáé, most éppenséggel nem passzív, hanem aktív. Újra él a Monroe-elv, vagyis – leegyszerűsítve – az a kétszáz éves washingtoni felfogás, miszerint az amerikai félteke az Egyesült Államok érdekszférája. (Móricka bátortalanul kérdezi a leghátsó padból: ebben az esetben a volt Szovjetunió területe vajon nem Oroszországé, Tajvan meg nem Kínáé?)
Trump újra árnyalta a vele kapcsolatosan megfogalmazott külpolitikai állításokat. Nem, nem volt vonult ki a világból pusztán azért, mert Ukrajnát Európára akarja hagyományozni, azaz nem „izolacionista”.
Sőt Washington csaknem negyven éve, Panama óta nem hajtott végre ilyen mértékű beavatkozást Latin-Amerikában. A Maduro elleni művelet sikere – akármit jelentsen is ez a kiiktatás és az azt követő átmeneti amerikai irányítás – végső soron azon múlik, megelégedéssel szolgál-e a nélkülöző venezuelaiak tízmilliói számára, kezükbe vehetik-e az irányítást az ottaniak. Ha igen, Trump itt is nyert, értsd: kommunista diktatúrával nem mattolhatod nemzetedet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!