A katolikus iskolák ma arra hivatottak, hogy megnyissák a hit dialógusát a mai világ kérdéseivel. Ez a nyitottság ma, a globalizáció és a társadalmi polarizáció korában elengedhetetlen. Az iskola nem lehet elefántcsonttorony, hanem a találkozás, a megértés és a testvéri humanizmus helyévé kell válnia.
A zsinati nyilatkozat rendíthetetlenül hangsúlyozza a szülők elsődleges és elidegeníthetetlen jogát és kötelességét gyermekeik nevelésében. A családot nevezi a társadalmi erények első iskolájának, ahol a gyermekek először tapasztalják meg a szeretetet, a közösséget és magát az egyházat is.
Ugyanakkor a dokumentum realista is, tudja, hogy a családnak segítségre van szüksége. Ezért hangsúlyozza az együttműködés fontosságát a nevelés szereplői – család, tanárok, egyház, civil társadalom, állam – között. Ma, amikor a közösségi kötelékek gyengülnek, a családok sokféle terhet cipelnek, és a nevelés kihívásai egyre komplexebbek, ez a felhívás a nevelési szövetség helyreállítására és megerősítésére aktuálisabb, mint valaha.
A Gravissimum educationis különös tisztelettel szól a tanárokról. Nem pusztán szakemberekként tekint rájuk, hanem hivatásuk apostoli jellegét emeli ki.
A tanár a társadalom megbízottja, aki segít a szülőknek, és akinek munkája sajátos szellemi és szívbéli adottságokat, gondos felkészülést és folyamatos megújulást kíván. A katolikus iskolában a tanár az egyetlen Mesterről, Krisztusról tesz tanúságot.
Ez a magasztos kép ma talán kontrasztban áll azzal a valósággal, amellyel sok pedagógus szembesül. A zsinat mégis emlékeztet a hivatás mélységére és szépségére. Egy szorongó, bizonytalan világban a tanár, különösen a katolikus iskolában, a remény és a jövőbe vetett hit hordozója lehet. Az ő tanúságtétele, embersége, szeretete válik a legfontosabb tananyaggá.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!