Iránytű a káosz korában

Vélemény

Iránytű a káosz korában

Hatvan éve fogadta el a II. Vatikáni Zsinat a keresztény nevelésről szóló nyilatkozatot.

Zsódi Viktor

II Vatikáni Zsinat egyház nevelés párbeszéd fiatal család iskola 2025. 10. 28. 5:52

Fotó: Wikipedia

Hatvan év telt el azóta, hogy a II. Vatikáni Zsinat atyái 1965. október 28-án jóváhagyták a Gravissimum educationis kezdetű nyilatkozatot a keresztény nevelésről. Napjainkban, amely kort leginkább a változékonyság, bizonytalanság, törékenység jellemez, felmerül a kérdés: tud-e még bármit is mondani, iránymutatást adni egy hat évtizedes egyházi dokumentum? Meggyőződésem, hogy igen, sőt, talán égetőbb szükségünk van az általa lefektetett alapelvekre, mint valaha.

A zsinati atyák szándéka az volt, hogy ne egy minden részletre kiterjedő szabályzatot alkossanak, hanem – felismerve a világ kulturális sokszínűségét és a gyors változásokat – néhány alapelvet fektessenek le, amelyek tágas horizontot nyitnak az alkalmazás számára. Ez a szándék teszi a Gravissimum educationist ma is élővé: nem egy megkövült szabálygyűjtemény, hanem egyfajta teológiai-pedagógiai iránytű.

A szöveg talán legfontosabb és ma is radikálisnak ható üzenete a holisztikus, integrált nevelés melletti elköteleződés.

A nyilatkozat célul tűzi ki az ember testi, erkölcsi és értelmi képességeinek harmonikus fejlesztését, hogy a fiatalok fokozatosan elsajátítsák a felelősség érett érzékét, és felkészüljenek a társadalomban való aktív részvételre és végső céljuk elérésére. Ez a szemlélet a teljes ember nevelésének alapjait fektette le a katolikus gondolkodásban,

megalapozva a modern holisztikus pedagógiát. Mennyire időszerű ez egy olyan korban, amely hajlamos az embert funkciókra, gazdasági egységekre vagy puszta fogyasztókra redukálni! Az iskoláztatás – mint az ipari társadalom terméke – gyakran elválik a valódi, egész életen át tartó nevelés eszméjétől, és pusztán a gazdasági rendszerhez szükséges készségek átadására szűkül. Ezzel szemben a zsinati atyák az emberi személyt helyezik középpontba. Az iskola nem gyár, hanem a növekedés, az érlelődés helye, ahol az evangélium fényében értelmezett tudás („pietas et litterae”) a személyiség kibontakozását szolgálja.

A Gravissimum educationis a II. Vatikáni Zsinat azon fordulatának egyik tanúja, amely a bezárkózó egyház helyett a modern világgal való párbeszédre kész egyházat mutatta meg.

Ez a nyitottság több szinten is megnyilvánul. A nyilatkozat kifejezetten bátorít a pszichológia, a pedagógia és a didaktika eredményeinek felhasználására a nevelésben. A dokumentum tudomásul veszi a modern társadalmak vallási és kulturális sokszínűségét. Elismeri, hogy sok katolikus gyermek nem katolikus iskolába jár, és feladatokat jelöl ki az ő vallási nevelésük biztosítására is. A zsinat szellemisége megalapozza azt a párbeszédet, amelyet későbbi egyházi dokumentumok is sürgetnek.

A katolikus iskolák ma arra hivatottak, hogy megnyissák a hit dialógusát a mai világ kérdéseivel. Ez a nyitottság ma, a globalizáció és a társadalmi polarizáció korában elengedhetetlen. Az iskola nem lehet elefántcsonttorony, hanem a találkozás, a megértés és a testvéri humanizmus helyévé kell válnia.

A zsinati nyilatkozat rendíthetetlenül hangsúlyozza a szülők elsődleges és elidegeníthetetlen jogát és kötelességét gyermekeik nevelésében. A családot nevezi a társadalmi erények első iskolájának, ahol a gyermekek először tapasztalják meg a szeretetet, a közösséget és magát az egyházat is.

Ugyanakkor a dokumentum realista is, tudja, hogy a családnak segítségre van szüksége. Ezért hangsúlyozza az együttműködés fontosságát a nevelés szereplői – család, tanárok, egyház, civil társadalom, állam – között. Ma, amikor a közösségi kötelékek gyengülnek, a családok sokféle terhet cipelnek, és a nevelés kihívásai egyre komplexebbek, ez a felhívás a nevelési szövetség helyreállítására és megerősítésére aktuálisabb, mint valaha.

A Gravissimum educationis különös tisztelettel szól a tanárokról. Nem pusztán szakemberekként tekint rájuk, hanem hivatásuk apostoli jellegét emeli ki.

A tanár a társadalom megbízottja, aki segít a szülőknek, és akinek munkája sajátos szellemi és szívbéli adottságokat, gondos felkészülést és folyamatos megújulást kíván. A katolikus iskolában a tanár az egyetlen Mesterről, Krisztusról tesz tanúságot.

Ez a magasztos kép ma talán kontrasztban áll azzal a valósággal, amellyel sok pedagógus szembesül. A zsinat mégis emlékeztet a hivatás mélységére és szépségére. Egy szorongó, bizonytalan világban a tanár, különösen a katolikus iskolában, a remény és a jövőbe vetett hit hordozója lehet. Az ő tanúságtétele, embersége, szeretete válik a legfontosabb tananyaggá.

Hatvan évvel elfogadása után a Gravissimum educationis nem tekinthető egy minden kérdésre választ adó kézikönyvnek. Mégis, a lefektetett alapelvek – az integrális nevelés, a személy méltósága, a család és a közösség fontossága, a párbeszédre való nyitottság, a tanári hivatás méltósága – ma is érvényesek és iránymutatók.

A zsinat arra hív minket, hogy olvassuk az idők jeleit – a digitális kor kihívásait, a globalizáció ellentmondásait, a fiatalok útkeresését –, és az evangélium fényében, a zsinat által kijelölt irányokat követve keressünk rájuk hiteles válaszokat.

A feladat nem könnyű ebben a problematikus, ugyanakkor elbűvölő korban, de a Gravissimum educationis emlékeztet minket arra, hogy a nevelés mindig a remény cselekedete.

A szerző a Piarista Rend Magyar Tartományának tartományfőnöke