idezojelek

Agyő, 2025!

A búcsú ezúttal nem tesz bennünket szomorúbbá, mert nincs mit sajnálni a lassan elmúló 2025-től, aligha véletlen, hogy nemigen mutatkozik meg bennünk az idő múlása miatti fájdalom.

Kondor Katalin avatarja
Kondor Katalin
Cikk kép: undefined
Fotó: NICOLAS ECONOMOU
0

Búcsúzunk az óévtől, ám nem igazán fájó szívvel. Az esztendő utolsó szakaszában szokás mérleget vonni a magunk mögött hagyott évről, ez esetben a 2025-ről. Mit mondjunk, a búcsú ezúttal nem tesz bennünket szomorúbbá, ha csak nem az öregedéstől félő emberekre gondolunk. Mert amúgy nincs mit sajnálni a lassan elmúló 2025-től, aligha véletlen, hogy nemigen mutatkozik meg bennünk az idő múlása miatti fájdalom. Miért is lenne bennünk ilyen? Hiszen cseppet sem fájdalmas a búcsú. Miért is sírnánk vissza akár egyetlen percig is a közelmúltat, amely tele volt háborús fenekedésekkel, ostoba politikai vitákkal, a még mindig pusztító titokzatos járványok fel-felbukkanásának veszélyeivel, tágabb életterünk, az Európai Unió szellemi és gazdasági mélyrepüléséről szóló hírekkel, s még hosszan sorolhatnánk, mi minden borzolta kedélyünket a hamarosan véget érő 2025. esztendőben.

Nem tudom pontosan megmondani – hiszen kinek a pap, kinek a papné –, de bizony ronda egy esztendő volt ez a lassan elmúló év, s nem csak a fentebb felsorolt néhány példa okán. Hanem azért is, mert Közép-Európa viszonylagos békéjének örültünk ugyan, de az uniós háborúpártiak szűnni nem akaró fenekedésének, amelyek máig tartanak, nem lehet örülni. Magam ez idáig nem tudtam megmagyarázni, miért jó nekünk benne lenni ebben a dicstelen társaságban, amely Európai Uniónak nevezi magát, ami ugyebár szövetséget, egyesülést, összekapcsolódást jelent az államok közt, csakhogy ennek hasznát nemigen tudjuk megfejteni, mi civilek. Merthogy nincs! Mi azt látjuk, hogy bizonyos kivételezett emberek uralják az unió mezőnyét mint főemberek, s fenntartják maguknak a jogot arra, hogy dölyfös, fensőbbséges, kioktató hangnemet használjanak, továbbá méretes hazugságokat terjesszenek mindenről, amiről csak kedvük tartja. Ők ezt nevezik demokráciának. Ráadásul háborúpártiságuk azt is üzeni, hogy kontinensünk biztonsága az ő kezükben van, ez pedig a rosszabbnál is rosszabb hír. Magyarán nem szűnik a háborús veszély, ezt minden nap elolvashatjuk az újságok híreiben. S egyelőre semmi sem utal arra, hogy Európa népeinek békét akarnának adni a békétlenek. Rosszkedvünk teléhez ez idő tájt még az is hozzájárul, hogy az Európai Unió a legképtelenebb ötletekkel is képes előállni, miképpen mostanság a befagyasztott orosz vagyon elkobzásával kapcsolatos tervekkel, amely ugyancsak nem a békekötés jele.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joggal kérdezzük tehát, mondják már meg, mindennek miért kellene örülnünk? Miért is ne követeljük, hogy tűnjenek már el a háborúpártiak, de úgy, hogy ne is lássuk őket többé. Miért nem vagyunk hangosabbak? Ez is egy jogos kérdés. Különösen akkor, amikor szinte naponta történik valami abnormális cselekedet a világban. Vagy teherautókkal hajtanak a tömegbe elferdült lelkek, vagy, mint a minap Ausztráliában, ünnepségeken gyilkolnak ártatlan embereket, s még hosszan sorolhatnánk elhibázott döntéseink gyászos következményeit. Mindenesetre úgy búcsúzunk ettől az évtől, hogy be kell látnunk, harc folyik a természet rendje ellen a világban. Ahogy egy nagyszerű előadásában néhány évvel ezelőtt Kellermayer Miklós professzor úr fogalmazott: „életellenes zsarnokság van a Földön, Istent játszanak egyesek a tudomány, meg olykor a politika nevében.” Bizony így igaz! S az életellenesek nem fogják fel vagy nem törődnek azzal, hogy sem a természet, sem a Teremtő nem hagyja magát. Mindkettő dolgozik. A maga törvényei szerint. Ezt aligha sikerülhet a magát mindenhatónak képzelő embernek figyelmen kívül hagynia. Pedig egyre inkább kísérletezik, egyre inkább összekuszálja a normális, Isten által teremtett életet, holott észre kellene vennie, hogy nem tudja megállítani a cunamikat, a tájfunokat, nem képes megparancsolni a vulkánoknak, hogy tüzet okádjanak, valamint nem képes arra sem, hogy fehérré változtassa azt, aki feketének született és feketévé, aki fehérként látta meg a napvilágot. Ám bízik benne, hogy mindez sikerül. No, ennek belátásáig nemigen jutott el az emberiség. Önteltségében arra vetemedik rendre, hogy a normalitás, a Teremtő és annak rendje ellen indítson valamiféle ostoba harcot. Ezt a korszakot éljük most. Azt, hogy aztán a jelen káoszból kinő-e egy új, egy okosabb, emberhez méltó élet, nehéz megjósolni. Mindenesetre ehhez az kell, hogy kontinensünk megálljt kiáltson az életet elszürkítő, hagyományokat sárba tipró globalizációnak, a másság ájult és logikátlan ajnározásának, és visszatérjen a gyökereihez, az igazi Európához. Feltéve, ha emlékszik még arra, milyen is volt az egykoron. Mert végképp itt az ideje, hogy az üldözött Európát és lakóit meg kell fosztani alkalmatlan vezetőitől, azoktól, akik naponta árusítják ki kontinensünket, és sodorják értelmetlen vitákba az embereket, ahelyett, hogy azon igyekeznének – advent idején mondjuk –, hogy fennmaradjon a keresztény civilizáció. A saját életterünk.

A szerző újságíró

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.