A nemzetközi diplomáciában hasonló dinamika érvényesül, mint a kocsmai verekedésekben: Aki először üt, annak nagyobb esélye van a végső győzelemre, de azt az első ütést nagyon alaposan meg kell tervezni, ugyanis könnyen lehet, hogy az ellenfél éppenséggel roppant nagy, erős és tapasztalt a csapkodás terén. Azaz jobb nem bántani. A diplomácia világában nem széklábakkal harcolnak, hanem öltönyös urak és hölgyek dossziékat nyitogatnak és asztaloknál tárgyalnak. De egyáltalán nem kevésbé harciasak, mint Fülig Jimmy vagy Piszkos Fred.
Szomália egy lényegében nem létező ország, amelyet a nemzetközi közösség elfogad létezőként. A központi hatalom Mogadishuból irányít, de a valóságban nem irányít, mert annyira gyenge, hogy a várost magát se tudja teljesen kezében tartani. Afrika szarva szerencsétlenségére stratégiai fontosságú terület, ott haladnak el a hajózási útvonalak, arrafelé jön a kőolaj az Öböl-térségből, katonai bázisok vannak Djiboutiban, a szembeoldalon, Jemenben – hasonlóképp félig létezik csak – pedig folyamatosan harcok folynak.
Ez a helyzet mindenkinek rossz, tehát mindenkinek jó, aki a zavarosban akar halászni. Az országok többsége pedig igencsak szeret ilyet tenni. Szomália északi része, Szomáliföld 1991-ben kikiáltotta függetlenségét tízéves háború után, amelyre senki se reagált. Választásokat tartottak, pénzt nyomtattak, felállították saját hadseregüket és rendőrségüket, viszonylag sikeres turisztikai programokat működtettek, s folyton kilincseltek a nagyhatalmaknál és kisebb országoknál, de senki sem méltatta őket arra, hogy országként tekintsen rájuk. Szomáliföld így hivatalosan Szomália része, bár Mogadishu hatalma nem ér el huszonöt éve Hargeisáig. Mivel nem ismeri el senki, a nemzetközi szervezetek nem tudnak hivatalosan segélyeket eljuttatni az egyébként igencsak szegény kvázi országba. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy Afrika legtöbb országával ellentétben nem alakult ki a segélygazdálkodás Szomáliföldön, vagyis az a modell, hogy az ország a rendszeres támogatásból él és azt a pénzt osztja el a megfelelő embereknek. Az ilyen modell eredményeként az afrikai országok nem tudnak soha saját lábukra állni, a korrupt vezetések megszilárdulnak, a jó szándékuk pedig régóta megvásároltatott azok által, akik az adományokat küldik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!