A világ itt fortyog előttünk, a változások korában, a káosz kapujában. Akinek van szeme, az láthatja. Aki akar látni. De azért sokan vannak, akik abban bíznak, minden folytatódhat úgy, ahogy eddig volt. A régi, jól megszokott struktúrák fennmaradnak, a megbízható emberek megbízható döntéseket hoznak, a takaró nem hosszú ugyan, de üggyel-bajjal alá lehet húzódni, hogy ne fázzon az ember. Mert könnyebb nem csinálni semmit, meghúzni magunkat, amíg el nem múlnak a bajok, nem kapkodni, nehogy leverjünk valamit. Ezek a régi bölcsességek mindig oda vezettek, hogy a kisebb országok elismerték a nagyok irányítását, a nagyok pedig azt csináltak, amit akartak, függetlenül attól, hogy döntéseik jók voltak-e vagy sem. A lényeg az alá-fölérendeltségi viszony. A kicsik nem szólhatnak bele a nagyok játékába.
De ez ma már nem működik, a háború itt kopogtat az ajtón, a régi struktúrák pedig majdnem használhatatlanok a nemzetközi porondon. 2026-ban nem ugyanazok a problémák, mint 1945-ben voltak. Az ENSZ akkor képes volt betölteni a szerepét, sikerült megakadályoznia egy újabb világégés kitörését, feltehetően azért, mert az akkori vezetők személyesen is megélték a háborút, és nem akartak visszatérni a lövészárkokba.
Aztán ahogy nyúlt egyre hosszabbra a békeidő és a hidegháború, úgy erősödtek meg az ENSZ oszlopai, úgy szaporodtak egyre-másra a szakosított intézményei, míg ki nem alakult a mai, átláthatatlan és szinte mozgásképtelen gigász, amely emberek tömegeinek jelenti a megélhetést, s nyugtatja meg a politikusok lelkét, hogy ők a szavazataikkal tettek a békéért. Pedig semmit se tettek, csak fenntartják a monstrumot, amely egy régi világ mementója.
Nem tudjuk, a Béketanács mennyire lesz hatékony, sikerül-e történelemformáló fórummá alakítani, átveheti-e a béketeremtés feladatát. Az se feltétlenül igaz, hogy szükség van új ENSZ-re, egy másik gigászra. De a törekvés nagyon is modern és józan.
Magyarország pedig 2010 óta következetesen kitartott amellett, hogy a béke a megfelelő út, nem a háború, így természetes alapító tagja a Béketanácsnak.
Az ENSZ egykori alapítói, az örökös állandó tagok mindegyike atomhatalom, a régi világban a nukleáris elrettentés rendszere biztosította az örök békét. Ez a módszer egyre kevésbé működik. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása nem sikerült, új atomhatalmak vannak, olyan is, amelynek nem hiszik el, hogy van ilyen eszköz a birtokában, s olyan is, amely nem árulja el, van-e, de jó eséllyel van. A modern világ biztonsága se szavatolható elrettentés nélkül, de feltétlenül frissességre van szükség, új szemléletre és nézőpontra. Olyan vezetőkre, akik stratégiai vízióval rendelkeznek és nem félnek a jövő kihívásaitól.
Magyarország se nem atomhatalom, se nem megkerülhetetlen gazdasági tényező. De nem kérdés, hogy megbízható partner egy olyan politikus vezetésével, aki az országot képes volt feltenni a világtérképekre.
Mert ebben az új világban is szükség van az erőre és a gazdasági hatalomra, uránra és kőolajra, de ma már nem elég ennyi. Ma már érezni kell azt, melyik ötlet hozhat megoldást, kinek az útja célravezető, és kiben van meg az a plusz, amely az államférfit a megválasztott vezetőtől elválasztja. Mert aki csak követi a többieket, és nem mer kellő időben kiállni saját elveiért, saját hazájáért, az ebben az új világban óhatatlanul elvész. Magyarország pedig egyszerűen nem teheti meg, hogy a vesztesek közé kerüljön, mert épp eleget tett már azért, hogy győzhessen. A mi győzelmünk pedig mindenki győzelme volna: a béke.
Béketanács
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!