Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása. Az STC szövetségese a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetségnek is, amellyel közösen a teheráni vezetés hátszelét élvező és az ország északi térségeit a fővárossal, Szanaával együtt ellenőrző húszi lázadókkal állnak hadban. A hadramauti hódítás azonban nyilvánvalóan megosztottsághoz vezetett ebben az együttműködésben.
Tízezrek tüntettek Jemenben a déli országrész függetlenségéért
Tízezrek tüntettek a jemeni Hadramaut tartomány Szajún városában vasárnap a déli országrész függetlenségéért – közölte a Dél-Jemen elszakadásáért küzdő Déli Átmeneti Tanácshoz (STC) közel álló helyi sajtó. Jemen déli része 1967 és 1990 között önálló államként működött.

További Külföld híreink
Az STC Hadramaut mellett al-Mahra tartomány nagy részét is uralma alá hajtotta, amivel nagyjából Jemen területének felét tartja ellenőrzése alatt.
Az STC vasárnap közölte, hogy öt katonája vesztette életét „lázadó erők” rajtaütésében, miután a hét elején összecsapások törtek ki az STC-hez hű erők és a rivális helyi törzsek fegyveresei között Hadramautban. Ezen felül azzal vádolta Szaúd-Arábiát, hogy pénteken légicsapást hajtott végre a Déli Átmeneti Tanács csapatai ellen ugyanebben a tartományban.
További Külföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Forrás: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!