„Két milliméteren múlt az életem”
Apáthy Gabriella verőfényes napsütésre emlékszik, arra a tavaszi, sárgás blézerre, amit akkor viselt, és amit a gumilövedék okozta sebből ömlő vér miatt aztán ki kellett dobnia.
Apáthy Gabriella verőfényes napsütésre emlékszik, arra a tavaszi, sárgás blézerre, amit akkor viselt, és amit a gumilövedék okozta sebből ömlő vér miatt aztán ki kellett dobnia.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint politikai motiváció áll a gyurcsányi terrort bemutató vándorkiállítás ellehetetlenítése mögött.

A Civil Összefogás Fórum az Őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója alkalmából az ország több pontján mutatja be a tárlatot.

Azok segítségét várják, akik részt vettek a tüntetéseken, és megtapasztalták a rendőri erőszakot.

A Jobbik elnöke ribilliónak nevezte a 2006-os eseményeket.

Borbély Zsolt Attila az interjúban elmondta: az erdélyi magyarság egyik legfőbb ideológusának tartott apja, Borbély Imre a tábor helyett a nemzet érdekét szolgálta.

Vérző fejjel feküdt a földön Nagy László, miután tizenöt-húsz méteres távolságból egy rohamrendőr lövést adott le rá.

Rég hallottunk Debreczeni József megmondóemberről – nem mintha hiányoltuk volna.

A beszédet Gyurcsány tudtával szivárogtathatták ki azért, hogy eltereljék a figyelmet a megszorításokról.

Már tizenegy gyanúsítottja van a 2006. őszi rendőrterror miatt indult nyomozásoknak, az érintettek nevét azonban homály fedi – írja a Magyar Nemzet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.

Magához tért a meggyilkolt német férfi megkéselt felesége a kórházban.

Folytatódik a miniszterelnök országjárása.

Ilyen az, amikor egy városnak nincs gazdája.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Dobrev Klára és a DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

Mundruczó Kornél alkotásának premierje február 16-án lesz.

Pusztaszabolcsra érkezett a Lázárinfó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.