Csorba Attilát a balesetin ismertem meg, 2006 őszén szobatársak voltunk. Akkor műtötték ki a gumilövedékkel szétroncsolt szemgolyóját, és tettek be a helyére implantátumot. Emlékszem, a legváratlanabb pillanatokban, néha beszélgetés közben üvöltött föl fájdalmában. A kórházból még kikerült, kapott valami röhejes kártérítést, aztán meghalt, pedig csak harminc körül járt. Nem tudott, nem lehetett tovább együtt élni a fájdalommal. Az ő életét ki adja vissza? Gyurcsány? Gergényi? Tóth Gábor?
A már megbilincselt Fábián Gábornak egy rendőrparancsnok eltörte az ujját. A tettes, bizonyos Vágó László azon kevesek közé tartozott, akiket sikerült felelősségre vonni, börtönbe küldeni. Egy beosztottja vallott ellene. Göbl Györgyöt is meg akarták verni, mert – ó, szörnyű vétek! – címeres magyar zászló volt a hátán, csakhogy Gyuri barátom csodaszarvasként elfutott előlük. Felvétel van róla, ahogy bohócot csinál az egyenruhásokból.
Fiatal, gimnazista lányokat ütöttek, rúgtak, térdepeltettek, aláztak órákig a Magyar Rádió udvarán. „Bűnük” annyi volt, hogy buliból hazafelé menet belefutottak az oszlatásba. Egyiküknek addig rángatták a copfját, hogy kitépték a haja egy részét. Volt olyan áldozat, akinek füstgránát vitte le az ujját. A Blaha Sörözőből mindenkit kitereltek és bántalmaztak. Ott esett meg, hogy egy vak (!) fiatalembert közvetlen közelről hátba lőttek gumilövedékkel. Utána úgy kellett kiműteni a bőréből a söréteket. Demokrácia, mi?

Egy perui fiatalt akkor kaptak el, amikor gyrosozni indult. Összeverték, majd a józsefvárosi kapitányságon lecigányozták. Móczár István egykori válogatott öttusázót a Hír TV kamerái előtt verték-rugdosták össze a megvadult rendőr-előemberek ok nélkül. Révész Máriusz a képviselői igazolványát fölmutatva tárgyalni indult a rendőrökhöz, ők viszont berántották a sorfal mögé, és amnéziásra verték. Eltörték a lapockáját, ha jól emlékszem.






























Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!