Holdban mért alkalmasság – így járt kálváriát a Nemzet Színésze a felvételin

A Rákosi-rendszer értelmiségi képzése a kommunizmus sajátos osztályszemlélete alapján szelektált a jelentkezők között. Azt akarták, hogy elsősorban a kommunista ideológiához hűséges munkás- és parasztfiatalok kapjanak lehetőséget a főiskolai és egyetemi képzésben. Minden eszközzel igyekeztek a magyar kommunistáknak megfelelő és a rendszerhez hűséges értelmiség kinevelését végrehajtani. Ennek a koncepciónak a teljes kudarcát jelezte az 1956-os forradalom és szabadságharc. A korai Kádár-kor felvételi szempontjainak iskolapéldája Csikos Sándor, a Nemzet Színésze főiskolai kálváriája.

Csikos Sándor ma a Nemzet Színésze, a Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagja, de 1960-ban még érettségi előtt álló diákként felvételizett a főiskolára. Az eljárás során bizonyította tehetségét, felvették, de aztán valami történt, és 1960 őszén mégsem kezdhette el a tanulmányait. A következő évben ismét felvételizett, és azt már gyakorlati siker is koronázta. A kérdés csak az, hogy mi történt valójában.

Ha a tehetségét már 1960-ban maximálisan bizonyította, akkor milyen politikai indok miatt akadályozták meg, hogy azonnal elkezdhesse a művészeti képzést?

Ugyanez a kérdés más művészek esetében is feltehető. 1960-ban ugyanis akadtak még olyan felvételére érkező diákok, akik hozzá hasonlóan jártak. Ernyey Béla és Dőry Virág is ugyanazzal szembesült, mint Csikos Sándor. Szerencsére a ma már Színház- és Filmművészeti Egyetem adattárának személyi anyagaiból megvizsgálhatjuk, mi is történt abban az évben a Nemzet Színészével.

Felmelegített kulákkérdés 

Csikos a középiskolai tanulmányait a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta, ahol már nagy tehetséget mutatott a színészmesterségben. A felvételi során nem is a tehetsége volt a kérdés, hanem sokkal inkább az, hogy a családja mekkora földet birtokolt. Ne feledjük el, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharcot két évvel követően kezdődött a mezőgazdaság kollektivizálásának korszaka. Az 1940-es évek végének kulákkérdését alaposan sikerült felmelegítenie a korai Kádár-korszaknak. 

Csikos édesapja, aki még Csíkos Sándornak írta a nevét, 1945 és 1949 között a Független Kisgazdapárt tagjaként a nemzetgyűlés, majd az Országgyűlés parlamenti képviselője volt. Ez is okot adhatott volna ahhoz, hogy fiát ne vegyék fel a művészeti képzésre, de a felvételi bizottságot, mint említettük, végül csak az izgatta, hogy mennyi földbirtoka volt a családjának. Ugyanis a felvételi lapon a jelölt földműves, dolgozó paraszti származást olvashatták a döntnökök. Annak érdekében, hogy pontosan kiderítsék, a Csikos család által egykor művelt földterület nagyságát, K. Nagy István a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgató-helyettese leveleket írt. Egyrészt jó barátságot ápolt a Fazekas Gimnázium igazgatójával, Nábrádi Mihállyal, és közvetlenül hozzá fordult, másrészt Csikos Sándor karcagi születési, illetve lakóhelyének végrehajtó bizottságától is információkat kért. Nábrádi 1960. szeptember 16-án kelt válaszában azt írta és igazolta, ami a felvételi lapon is szerepelt. Dolgozó parasztnak sorolták be a fiatal Csikost, mert az édesapja a nyolc-tíz holdas földjét még az 50-es években felajánlotta az államnak. Tovább egyáltalán nem vizsgálódtak a kérdésben. Ugyanakkor a karcagi tanács végrehajtó bizottsága részéről Bojti János elnök már ezt megelőzően, 1960. augusztus 25-én kelt levelében az alábbiakat közölte K. Nagy Istvánnal: „Csikos Sándor édesapja 1947-ben az akkori Kisgazdapárt országgyűlési képviselője volt. 87kh (kataszteri hold — a szerk.) földdel rendelkezett 795 aranykoronával. Földje 1950-ben a termelőszövetkezetek táblájába esett, s helyette csereingatlant nem kért, s így az teljes egészében az állam tulajdonába ment át.” Az iskoláztatási bizottság csak annyit írt összefoglalóként a későbbi színművészről és az édesapjáról:

Az 50-es években felajánlotta a földjét az államnak. [Csikos Sándor diákként] az iskola KISZ-szervezetének vezetőségi tagja, ahol nagy ambícióval végzi munkáját. Modora kissé darabos.

Látható, hogy a gimnázium minden tőle telhetőt elkövetett a sikeres felvételihez szükséges jellemzéséhez.

A főiskolán viszont továbbra is a felvételiző családjának egykori földtulajdona okozta a gondokat. A régi birtok valódi nagyságát szerették volna pontosítani, ugyanis ezen múlt 1960-ban az, hogy dolgozó parasztnak vagy osztályidegennek kategorizálhatják a származását. Végül osztályidegenként kezelték, ezért a sikeres felvételi ellenére nem kezdhette el a tanulmányait. Csikosnak el kellett mennie dolgozni, a Titász (Tiszántúli Áramszolgáltató — a szerk.) karcagi üzemében helyezkedett el.Ott nem merült fel kifogás ellene. Olyannyira nem, hogy 1961. március 14-én a gyár MSZMP-titkára és -bizalmija is aláírta a felvételi kérelmét javasló dokumentumot. 

Lelkész fivér 

A következő felvételijén sem a tehetségével akadtak gondok, hanem ismét előkerült a földkérdés. Még mindig ellentmondást érzékeltek a karcagi tanácstól szerzett információ és a Csikos által az önéletrajzában feltüntetett adatok között. Az is zavarta a döntnököket a megmaradt iratok szerint, hogy a jelölt bátyja református lelkész volt Debrecenben. Csikos Sándor is vallásos volt KISZ-tagként. Ez a kettő kizárta egymást a korabeli felfogásban. Úgy érezték, hogy nem őszinte a származását és a hitét illetően. 1961. május 24-én a felvételi bizottság végül ismét a felvétele mellett döntött, de azt is kérték, hogy tisztázza, ráadásul írásban a „földkérdést”. 1961. június 4-én erre Csikos az alábbiakat írta: „1945 előtt édesapám 5 hold földet örökölt nagyapámtól. Emellett 19 hold legelő-földje volt. Felesbérlőként is dolgozott. 1945 után anyai ágon 50 hold földet örököltünk. De azt […] teljes joggal nem birtokolták. Ennek is nagy része legelő volt, nem szántóföld. […] Az a 13 hold különbség, amit K. Nagy elvtárs említett, nem jött soha birtokunkba. Anyám megmutatta a telekkönyvi végzést, mely szerint az állam bekebelezte. Apámnak így valóban 87 földje lett volna, de tulajdonképpen csak 74 holdat birtokolt – de, mint előbb említettem, ezt sem teljes joggal.”

Csikos Sándor egy 2023-as felvételen. Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló

K. Nagy István ismét információt kért, ezúttal a MSZMP karcagi pártszervezetéhez írt levelet. Annak végrehajtó bizottságától Papp Imre a június 8-án kelt levelében azt állította: Csikos természetesen senkit sem akart becsapni. Csak nem a telekkönyvben szereplő földbirtokot, hanem a ténylegesen használtat tüntette fel az önéletrajzában. Így semmilyen kifogást sem emeltek a felvétele ellen. A főiskola ennek ellenére egyszerűen nem mert saját hatáskörben dönteni a felvétel ügyében, hanem inkább a Művelődésügyi Minisztérium művészetoktatási osztályához fordult.

Az igazi meglepetés ekkor következett, mert ez az osztály sem mert döntést hozni e kérdésben. Inkább közvetlenül Aczél Györgyhöz, a kor kulturális kérdésekben illetékes főemberéhez fordultak.

Róna György a minisztériumból az alábbi feljegyzést írta Aczélnak 1961. június 10-én: „Csikos Sándort a Színház- és Filmművészeti Főiskola színészfelvételi csúcsbizottsága – a szakmai bizottság egyhangú ajánlása alapján — felvételre javasolta. Mivel osztályidegen származású jelöltről van szó, felvétele ügyében miniszterhelyettesi döntésre van szükség. Kérem Aczél elvtárs hozzájárulását nevezett felvételéhez.” Aczél válaszát még nem találtam meg, de a történet ismert: Csikos Sándort végül felvették, és 1965-ben sikeresen el is végezte a főiskolát.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa, az MMA ösztöndíjas kutatója

Borítókép: Csikos Sándor (jobbra) Kozák Andrással Gaál István Sodrásban című 1964-es filmjének egy jelenetében (Forrás: MW-bulvár)