Holdban mért alkalmasság – így járt kálváriát a Nemzet Színésze a felvételin

A Rákosi-rendszer értelmiségi képzése a kommunizmus sajátos osztályszemlélete alapján szelektált a jelentkezők között. Azt akarták, hogy elsősorban a kommunista ideológiához hűséges munkás- és parasztfiatalok kapjanak lehetőséget a főiskolai és egyetemi képzésben. Minden eszközzel igyekeztek a magyar kommunistáknak megfelelő és a rendszerhez hűséges értelmiség kinevelését végrehajtani. Ennek a koncepciónak a teljes kudarcát jelezte az 1956-os forradalom és szabadságharc. A korai Kádár-kor felvételi szempontjainak iskolapéldája Csikos Sándor, a Nemzet Színésze főiskolai kálváriája.

Csikos Sándor ma a Nemzet Színésze, a Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagja, de 1960-ban még érettségi előtt álló diákként felvételizett a főiskolára. Az eljárás során bizonyította tehetségét, felvették, de aztán valami történt, és 1960 őszén mégsem kezdhette el a tanulmányait. A következő évben ismét felvételizett, és azt már gyakorlati siker is koronázta. A kérdés csak az, hogy mi történt valójában.

Ha a tehetségét már 1960-ban maximálisan bizonyította, akkor milyen politikai indok miatt akadályozták meg, hogy azonnal elkezdhesse a művészeti képzést?

Ugyanez a kérdés más művészek esetében is feltehető. 1960-ban ugyanis akadtak még olyan felvételére érkező diákok, akik hozzá hasonlóan jártak. Ernyey Béla és Dőry Virág is ugyanazzal szembesült, mint Csikos Sándor. Szerencsére a ma már Színház- és Filmművészeti Egyetem adattárának személyi anyagaiból megvizsgálhatjuk, mi is történt abban az évben a Nemzet Színészével.

Felmelegített kulákkérdés 

Csikos a középiskolai tanulmányait a debreceni Ady Endre Gimnáziumban folytatta, ahol már nagy tehetséget mutatott a színészmesterségben. A felvételi során nem is a tehetsége volt a kérdés, hanem sokkal inkább az, hogy a családja mekkora földet birtokolt. Ne feledjük el, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharcot két évvel követően kezdődött a mezőgazdaság kollektivizálásának korszaka. Az 1940-es évek végének kulákkérdését alaposan sikerült felmelegítenie a korai Kádár-korszaknak. 

Csikos édesapja, aki még Csíkos Sándornak írta a nevét, 1945 és 1949 között a Független Kisgazdapárt tagjaként a nemzetgyűlés, majd az Országgyűlés parlamenti képviselője volt. Ez is okot adhatott volna ahhoz, hogy fiát ne vegyék fel a művészeti képzésre, de a felvételi bizottságot, mint említettük, végül csak az izgatta, hogy mennyi földbirtoka volt a családjának. Ugyanis a felvételi lapon a jelölt földműves, dolgozó paraszti származást olvashatták a döntnökök. Annak érdekében, hogy pontosan kiderítsék, a Csikos család által egykor művelt földterület nagyságát, K. Nagy István a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgató-helyettese leveleket írt. Egyrészt jó barátságot ápolt az Ady Gimnázium igazgatójával, Nábrádi Mihállyal, és közvetlenül hozzá fordult, másrészt Csikos Sándor karcagi születési, illetve lakóhelyének végrehajtó bizottságától is információkat kért. Nábrádi 1960. szeptember 16-án kelt válaszában azt írta és igazolta, ami a felvételi lapon is szerepelt. Dolgozó parasztnak sorolták be a fiatal Csikost, mert az édesapja a nyolc-tíz holdas földjét még az 50-es években felajánlotta az államnak. Tovább egyáltalán nem vizsgálódtak a kérdésben. Ugyanakkor a karcagi tanács végrehajtó bizottsága részéről Bojti János elnök már ezt megelőzően, 1960. augusztus 25-én kelt levelében az alábbiakat közölte K. Nagy Istvánnal: „Csikos Sándor édesapja 1947-ben az akkori Kisgazdapárt országgyűlési képviselője volt. 87kh (kataszteri hold — a szerk.) földdel rendelkezett 795 aranykoronával. Földje 1950-ben a termelőszövetkezetek táblájába esett, s helyette csereingatlant nem kért, s így az teljes egészében az állam tulajdonába ment át.” Az iskoláztatási bizottság csak annyit írt összefoglalóként a későbbi színművészről és az édesapjáról:

Az 50-es években felajánlotta a földjét az államnak. [Csikos Sándor diákként] az iskola KISZ-szervezetének vezetőségi tagja, ahol nagy ambícióval végzi munkáját. Modora kissé darabos.

Látható, hogy az Ady Gimnázium minden tőle telhetőt elkövetett a sikeres felvételihez szükséges jellemzéséhez.

A főiskolán viszont továbbra is a felvételiző családjának egykori földtulajdona okozta a gondokat. A régi birtok valódi nagyságát szerették volna pontosítani, ugyanis ezen múlt 1960-ban az, hogy dolgozó parasztnak vagy osztályidegennek kategorizálhatják a származását. Végül osztályidegenként kezelték, ezért a sikeres felvételi ellenére nem kezdhette el a tanulmányait. Csikosnak el kellett mennie dolgozni, a Titász (Tiszántúli Áramszolgáltató — a szerk.) karcagi üzemében helyezkedett el.Ott nem merült fel kifogás ellene. Olyannyira nem, hogy 1961. március 14-én a gyár MSZMP-titkára és -bizalmija is aláírta a felvételi kérelmét javasló dokumentumot. 

Lelkész fivér 

A következő felvételijén sem a tehetségével akadtak gondok, hanem ismét előkerült a földkérdés. Még mindig ellentmondást érzékeltek a karcagi tanácstól szerzett információ és a Csikos által az önéletrajzában feltüntetett adatok között. Az is zavarta a döntnököket a megmaradt iratok szerint, hogy a jelölt bátyja református lelkész volt Debrecenben — mégpedig vallásosként és KISZ-tagként. Ez a kettő kizárta egymást a korabeli felfogásban. Úgy érezték, hogy nem őszinte a származását és a hitét illetően. 1961. május 24-én a felvételi bizottság végül ismét a felvétele mellett döntött, de azt is kérték, hogy tisztázza, ráadásul írásban a „földkérdést”. 1961. június 4-én erre Csikos az alábbiakat írta: „1945 előtt édesapám 5 hold földet örökölt nagyapámtól. Emellett 19 hold legelő-földje volt. Felesbérlőként is dolgozott. 1945 után anyai ágon 50 hold földet örököltünk. De azt […] teljes joggal nem birtokolták. Ennek is nagy része legelő volt, nem szántóföld. […] Az a 13 hold különbség, amit K. Nagy elvtárs említett, nem jött soha birtokunkba. Anyám megmutatta a telekkönyvi végzést, mely szerint az állam bekebelezte. Apámnak így valóban 87 földje lett volna, de tulajdonképpen csak 74 holdat birtokolt – de, mint előbb említettem, ezt sem teljes joggal.”

Csikos Sándor egy 2023-as felvételen. Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló

K. Nagy István ismét információt kért, ezúttal a MSZMP karcagi pártszervezetéhez írt levelet. Annak végrehajtó bizottságától Papp Imre a június 8-án kelt levelében azt állította: Csikos természetesen senkit sem akart becsapni. Csak nem a telekkönyvben szereplő földbirtokot, hanem a ténylegesen használtat tüntette fel az önéletrajzában. Így semmilyen kifogást sem emeltek a felvétele ellen. A főiskola ennek ellenére egyszerűen nem mert saját hatáskörben dönteni a felvétel ügyében, hanem inkább a Művelődésügyi Minisztérium művészetoktatási osztályához fordult.

Az igazi meglepetés ekkor következett, mert ez az osztály sem mert döntést hozni e kérdésben. Inkább közvetlenül Aczél Györgyhöz, a kor kulturális kérdésekben illetékes főemberéhez fordultak.

Róna György a minisztériumból az alábbi feljegyzést írta Aczélnak 1961. június 10-én: „Csikos Sándort a Színház- és Filmművészeti Főiskola színészfelvételi csúcsbizottsága – a szakmai bizottság egyhangú ajánlása alapján — felvételre javasolta. Mivel osztályidegen származású jelöltről van szó, felvétele ügyében miniszterhelyettesi döntésre van szükség. Kérem Aczél elvtárs hozzájárulását nevezett felvételéhez.” Aczél válaszát még nem találtam meg, de a történet ismert: Csikos Sándort végül felvették, és 1965-ben sikeresen el is végezte a főiskolát.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa, az MMA ösztöndíjas kutatója

Borítókép: Csikos Sándor (jobbra) Kozák Andrással Gaál István Sodrásban című 1964-es filmjének egy jelenetében (Forrás: MW-bulvár)