Az írói pályafutásának ötvenedik évfordulójához érkezett Updike számvetése a 2004-ben megjelent Falvak, melyet az öregkor adta bölcsesség, keserédes íz és a közvetlen hang jellemez. Fejlődésregény, mondhatnánk, érzékenyen megrajzolt képe annak, ahogy a magában nem bízó, szorongásokkal vívódó gyerek, Owen, lassan megtalálja helyét a világban.
Az elbeszélés nem lineáris, a felbukkanó emlékek nyomán alakul, s így áll össze a főszereplő élete, akinek ismereteinek szaporodásával, egzisztenciája épülésével egyre kuszálódik érzelmi élete is, míg az Elsie Seidellel a döntő pillanatban bátorságát veszített kamasz, egyetemi szerelme, istenített első felesége és négy gyermekének anyja, Phyllis mellett eljut az első házasságtörésig, aztán a hosszabb-rövidebb kalandok után második feleségéig, Juliáig, miközben a falvak, ahol élnie adatott, lefosztják róla a valamikori ártatlanságot. „Egy falu titkokból szövődik, igazságokból, amelyeket jobb nem kimondani.” S Owen élete mögött megjelenik egy változó, sajátos világ, az amerikai falvak-kisvárosok világa, melyről – az ilyen könyvek olvastán derül ki – oly keveset tudunk, és végighúzódik a huszadik század történelme, illetve abból az, ami és ahogyan e falvakban-kisvárosokban hullámokat vetett.
Updike regénye igazi jó olvasmány, kicsit ironikus, kicsit keserű, nagyon személyes. Méltó volt annak idején a jubileumhoz, és húsz év távolából is elmondható, maradandó értéket képvisel.
(John Updike: Falvak. Fordította: Gy. Horváth László. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005. 373 oldal)
