Már ez első casablancai konferencián eldőlt Magyarország sorsa

A kelet-közép-európai, és így benne a magyarországi célpontok elleni átfogó hadászati bombázásokról Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, valamint Winston Churchill brit miniszterelnök első casablancai konferenciáján született döntés, 1943 januárjában. A két szövetséges nagyhatalom vezetője elhatározta, hogy Észak-Afrika elfoglalása, majd az innen Olaszország ellen indított partraszálló hadművelet sikeres befejezése után az Észak-Afrikában állomásozó 15. légi hadsereget áttelepítik Dél-Olaszországba, és a légi háborút új hadműveleti irányként kiterjesztik Közép-Európára, benne Magyarországra is. Roosevelt és Churchill jóváhagyták a Plane CBO-t, a szövetségesek hadászati bombázó hadműveletének tervét, amely a Dél-Olaszországba telepítendő amerikai stratégiai bombázóerők jelentős fejlesztését írta elő azzal, hogy legkésőbb 1944 márciusára készen kell állniuk a kelet-közép-európai célpontok elleni bevetések megkezdésére. Az angolszász szövetségesek 1943 májusára teljesen megsemmisítették az észak-afrikai német és olasz erőket, ami megnyitotta számukra az utat a szicíliai partra szálláshoz. 1943 júliusában Mussolini fasiszta rendszere összeomlott, a délolasz területek pedig az angolszász szövetséges haderő birtokába kerültek. 1943 őszén Bari és Foggia térségében rohamtempóban kezdődtek el a kiterjedt repülőtér-építkezések. Ira C. Eaker repülő altábornagy, a 15. amerikai légi hadsereg újonnan kinevezett parancsnoka ezért már a Plane CBO-ban meghatározott időpont előtt, 1944 januárjában azt jelenthette a feletteseinek, hogy légi hadserege elérte a folyamatos hadászati bevetésekhez szükséges harckészültségi szintet. 1944 januárjában a Dél-Olaszországba áttelepült 15. légi hadsereg 21 stratégiai bombázó, valamint 7 vadászcsoportja, összesen 1500 négymotoros hadászati bombázógép és 800 vadászgép várta az első bevetésre szóló parancsot.

Csak a rossz időjárás akadályozta meg az első amerikai bombatámadást

Horthy kormányzónak és Kállay miniszterelnöknek mindeközben fogalma sem volt arról, hogy az angolszász szövetségesek – akikkel javában folytak a kulisszák mögötti titkos tárgyalások – 1943 őszén már befejezett tényként kezelték a Magyarország ellen indítandó bombázóhadjáratot, a konkrét bevetési parancs kiadása pedig csak a teljes harckészültségi szint elérésén és a meteorológiai körülményeken múlott. A magyarországi bevetéseken a fő prioritásokat változó sorrendben ugyan, de a bombázóoffenzíva kezdetétől egészen a befejezéséig, vagyis 1945 márciusának végéig a közlekedési infrastruktúra, mindenekelőtt a vasúti hálózat és pályaudvarok, az olajipari létesítmények, valamint a hadi, illetve a katonai jelentőségű üzemek és gyáregységek pusztítása jelentették. A 15. amerikai légi hadsereg 1944. február 2-án, tehát még csaknem másfél hónappal a német megszállás előtt kapta meg az első Magyarország elleni bevetési parancsát. A műveletet csak az időjárási körülmények drasztikus elromlása miatt fújták le. Ezután két hétig – máig nem ismert okból – levették a magyarországi célpontok támadását a hadműveleti tervből, de később, március 25 -én a szövetséges légierő földközi-tengeri parancsnokságnak algíri főhadiszállása ismét arra utasította Eaker altábornagyot, hogy készítse elő a Budapest elleni első hadászati bombázást. Az április 2-án délután 16 órakor Bariban kiadott parancs részletesen meghatározta a másnapi Budapest elleni bevetés célpontjait, illetve kijelölte a műveletben részt vevő stratégiai bombázó egységeket és a kíséretükre rendelt vadászalakulatokat. 

Budapest mit sem sejtő polgársága aznap élte át az utolsó békebeli estéjét a magyar fővárosban. Az április 3-i légitámadásban – a majdnem egy évig tartó angolszász bombázóoffenzíva nyitányaként – a 15. légi hadsereg összes, mind a 16 bombázóosztálya részt vett, és e támadóerőből kilenc osztály kapott Budapest bombázására parancsot. 1944. április 3-án délelőtt a fővárosban felvijjogó légvédelmi szirénák hangja vetett véget annak a három éve tartó hamis illúziónak, hogy talán Magyarországot, „a béke szigetét” elkerüli a háború pusztító forgószele.

(Borítókép: Ira C. Eaker repülő altábornagy)